Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 29. (Szolnok, 2015)
Tanulmányok - Sebők Balázs: Hároméves terv az ötéves tervek időszakában. Adatok és adalékok Szolnok megye szocialista iparosításának történetéhez
míg a volt városi és községi vágóhidak csak mint vágóhelyek szerepeltek. Erősen decentralizált volt viszont a megye sütőipara, amely igen sok kis üzemegységből állt, ennek ellenére 17 községben még mindig nem volt sem állami-, sem magánsütöde (ez a megye összlakosságának 5,7 %-át érintette). Ezen községek egy része még csak ekkor volt kialakulóban, vagy szétszórt települések voltak, ahol egyelőre a régi házikenyér sütésével is megoldódott az ellátási probléma. Nem volt ugyanez elmondható a 2 ezer fős lakosságszámot meghaladó településeknél, mint Jászboldogháza, Tiszagyenda, Tiszajenő vagy Örményes.20 Szolnok megye területén ekkor 64 kisipari termelőszövetkezet (KTSZ) működött (a fentiek alapján ezt nyugodtan nevezhetjük harmadrendű iparnak). Ezek területi elhelyezkedése, illetve gyártó- és javító hálózata sem elégítette ki a lakosság minden irányú igényét. A megye még mindig jelentős területei álltak „irányított ipar” nélkül, amely területeken párhuzamosan a magánkisipar igen megerősödött. A megye 79 településéből 47-ben sem állami ipar, sem kisipari termelőszövetkezet nem működött. Ez a lakosság éppen negyedét, összesen 124.906 főt érintett. Olyan jelentősebb, 4 ezer lakosnál népesebb községekben nem volt semmiféle irányított ipar a magánkisiparon kívül, mint pl. Jászdózsa, Jászszentandrás, Jánoshida, Tiszaroff, Besenyszög, Zagyvarékas vagy Tiszaszentimre. A korábban erősen elnyomott magánkisipar viszont ekkoriban éppen felfutóban volt, főként, ha a Rákosi-időszak legsötétebb éveit vesszük összehasonlítási alapként. A megye területén 1957. szeptemberében 4.878 magánkisiparos működött. Számuk az 1955. decemberihez viszonyítva 42,1 %- kai, az 1953. júniusi állapothoz mérten pedig 327,9 %-kal emelkedett. A megyénél a magánkisipar „ilyen nagyarányú felfejlesztését gazdaságilag nem tartották indokoltnak”, egyrészt mert zömében nem falvakban vagy kisebb településeken helyezkedtek el, másrészt pedig általában nem a javításszolgáltatás területén működtek. Az iparengedélyek 40 %-át ugyanis éppen a városokban váltották ki, ráadásul a számbelileg jelentősen megnövekedett magánkisipar a magasabb jövedelmet biztosító árutermelést fokozta. Azt a megyénél sem tagadták, hogy egyes késztermékek (pl. bútorok) iránt jelentősen megnövekedett a lakosság igénye, azonban az általános áruhiányt nem az állami vagy szövetkezeti ipar kapacitásának elégtelenségével, hanem a nyersanyag hiányával magyarázták.21 1957 tavaszán a megyei sajtó cikket tett közzé a „100 asztalos településéről”, Jászjákóhalmáról, amelynek fa- és bőriparosai a megyén túl is ismertek és elismertek voltak. A községben akkoriban 98 asztalosmester dolgozott 76 tanulóval, ötször több mint 195120 21 280 Uo. 36-37.p. Uo. 37-38. p.
