Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 29. (Szolnok, 2015)

Tanulmányok - Hlbocsányi Norbert: A szászbereki báró Kohner család

már csak Menko-Hartogensis Alice ült, aki a volt férje, Kohner Imre István nevében 1948-ig irányított, amikor is államosították a gyárat. Ekkor a család egyes tagjai nem láttak többé további boldogulási lehetőséget Magyarországon, így 1946-ban Kohner Jenő Ernő, majd 1947-ben vagy 1948-ban Kohner Imre Istvánná és lánya Angliába költözött. Itt Kohner Jenő Ernő áttért az anglikán vallásra és teológiát tanult Londonban, Cambridge-ben, majd a kanadai Montreali Concordia Egyetemen doktori fokozatot nyert és anglikán lelkésszé 1957-ben, Liverpoolban szentelték fel. Végül Montrealban telepedett le, ahol családot alapított és anglikán lelkészként tevékenykedett 2009-es haláláig. A család többi tagja Kohner Auguszta, özv. Kohner Vilmosné vagy dr. Dirsztay Gedeonék itt maradtak Magyarországon, visszahúzódva, kisemmizve vagy kitelepítve élték meg a kommunista rendszert. Dr. Kohner Jenő Ernő (The Gazetta, 2009. november 20-december 3-i szám, gyászjelentés) Befejezés A Kohner család első magyarországi nemzedékei, a „jöttek”, a felemelkedettek Csehországból érkeztek vidékre, ahol terménykereskedéssel foglalkoztak, majd onnan kerültek fel Pestre. Gyorsan vagyonosodtak, s tagjai lettek a 150-200 családból álló gazdasági csoportnak, a nagykereskedőknek, akik az egész ország gazdasági életét meghatározták. Ennek a nemzedéknek a tagja volt 164

Next

/
Thumbnails
Contents