Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 29. (Szolnok, 2015)
Tanulmányok - Bojtos Gábor: Három Almásy a vármegye élén
ember és az Isten belelehelte az ő lelkét. Ember volt, aki itt járt, itt élt közöttünk, ebben a sok hibával teli korban és mégis fogalmává lett a jónak. Főnemes volt, de nemcsak azért, mert tiszteletreméltó főrangú család sarjadéka, hanem és legfőképen azért, mert az Ő mély és alázatos vallásosságu szivének és lelkének minden érzése és gondolata és fáradhatatlan tettrekészségének minden cselekedete csak jószándékból fakadt, és mindig csak jót akart. Cs. és kir. kamarás volt, a fényes királyi udvar elöljárója, de igazi elöljáró itt mi közöttünk volt O, aki sohasem kért jogot és kiváltságot, de örült ha adhatott és aki nem hárított el magától semmi kötelességet és igazán boldog csak akkor volt, ha minél több szolgálatot tehetett. Lovagja volt a néhai király Lipót-rendjének, de igazi lovagnak mi ismertük Őt, aki állandóan a vallásosságnak, szeretetnek, munkának és becsületnek ragyogóan pompázó lovagi erényeivel ékeskedett. Ez az ember, ez a valóban igazi férfi; Méltóságos zsadányi és törökszentmiklós dr. gróf Almásy Imre, vármegyénk egyik legnagyobb birtokosa volt. Kivételes tulajdonságai és a nemes tradíciók ápolása már kora fiatal éveiben a megyei közéletbe szóllitották, és a mindinkább feléje irányuló tisztelet és növekvő megbecsülés, mihamar páratlan népszerűséget szereztek neki és igy lett a kifogyhatatlan jóságú ember a vármegye életében vezér nemcsak 1906. évi május 12-től 1909. december végéig terjedő főispánsága idején, hanem azontúl is egészen haláláig. A jóknak rendszerinti osztályrésze a tragikus sors. És én úgy vélem, rajta is beteljesült a tragikum, hiszen az egy évvel ezelőtt még életerőtől duzzadó daliás férfi, magában hordozva egy szörnyű kór romboló csiráit, mérhetetlen testi és lelki szenvedések osztályosa lett, pedig az ő nemesen dobogó szive, mennyi sok-sok fájdalmat és szenvedést gyógyított, vagy enyhített. A mélyen sebzett szeretetnek fájdalmas könnyárja kisér utolsó utadra nemes Vezér. Mérhetetlen, és a jajszavával kiáltom: pótolhatatlan a mi veszteségünk. Míg éltél kunyhóktól a palotákig szivének szeretetébe zárt mindenki e vármegyében, és most, hogy árván hagytál bennünket, a szivek szeretete, a lelkek kegyeletes emlékezésének oltártüzévé éled, és annak lángjánál majd sokszor, igen sokszor felidézzük a Te tündöklő egyéniségedet, hogy holtad után is légy vezetőnk szándékainkban és cselekvéseinkben. A Mindenható adjon csendes siri-pihenést, telkednek örök üdvösséget. Isten Veled/”238 238 Gyászközgyűlés, 1929. 109
