Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 29. (Szolnok, 2015)
Tanulmányok - Bojtos Gábor: Három Almásy a vármegye élén
szeretetreméltó és tiszteletet parancsoló föllépése, főúri gavallériája, mély igazságérzete annyira rátermettnek mutatták”.203 Ugyanezen közgyűlésen úgy döntött a törvényhatóság, hogy bár az új kormány kinevezésének körülményeit nem tekinti alkotmányosnak és nincs bizalommal iránta, ám mivel tervbe vették az új választásokat, így lehetőség van rá, hogy helyreáll az alkotmányosság, ezért tudomásul vették a kormány kinevezését. Február 20-án a Nemzeti Szállóban búcsúvacsorával köszöntek el Almásy Imrétől.204 1910-1918 A főispáni székből való távozása után teljes erejével a vármegyei gazdasági egyesület munkáját irányította. A világháború kitörése után az első napoktól kezdve aktívan bekapcsolódott a hátország életének megszervezésébe, és folyamatosan azon dolgozott, hogy az otthon maradottak a lehetőségekhez mérten a legkisebb mértékben érezzék meg a nehézségeket. A segélyeket gyűjtő bizottság és a helyi Vörös Kereszt Egylet elnökeként, a vármegyei Vörös Kereszt választmányi tagjaként „a honpolgári kötelességnek gyönyörű példáját állítja elénk a mi büszkeségünk, az első törökszentmiklósi polgár", akinek „lelki ereje szinte ámulatba ejt, mikor tudjuk, hogy maga is vigaszra szorult, neki is mind a két fia kivont karddal áll az ellenség előtt".205 A háború alatt uradalmában számos orosz hadifoglyot foglalkoztatott. Saját tapasztalataira hivatkozva kérte 1916. júniusában a vármegyei közgyűléstől, hogy feliratban forduljon a kormányhoz, hogy tiltsák el a sajtót az ellenséges államok vezérkari jelentéseinek nyilvánosságra hozatalától, mivel „az orosz foglyok hangulata és munkakedve" annak függvényében változik, azok sokszor „közgazdasági károkat okoznak, és a közhangulatot is rombolják".206 A Ferenc József halála alkalmából 1916. évi december hó 6-án tartott rendkívüli gyászközgyűlésen indítványára úgy határozott a törvényhatóság, hogy száz vármegyebei i hadi árva segélyezéséről, neveléséről fog gondoskodni, és e célra évi 10.000 koronát fog fordítani.207 203 Jász Újság, 1910. február 17. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Lapok, 1910. február 20. Törökszentmiklós és vidéke, 1914. augusztus 22. 206 Uo. 1916. június 24. 207 MNL JNSZML Kgy. jkv. 621/1916. 102