Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 28. (Szolnok, 2014)
TANULMÁNYOK - SZUROMI RITA: A Tisza elfeledett árvízi hajósa – Nyárádi Hartl Ede
A Hartl család életében az 1895. év gyászos változást hozott: április 20-án elhunyt a nemesi címet szerző családfő, Ede, melyről az „Eger” című újság 1895. április 23-i száma is hírt adott: - „Nyárádi Hartl Ede, a Ferencz József-rend lovagja egri háztulajdonos és Borsod megyei földbirtokos, életének 73-ik, házasságának 48-ik évében folyó hó 20-án jobblétre szenderült. Temetése folyó hó 22-én délután 4 órakor volt”. Márványobeliszkje - mely alatt gyermekeivel és több családtagjával együtt nyugszik - ma az egri Grober temető bal felső sarkában, alacsony vaskerítéssel körbekerítve található. Poldrugáts Lujza tizenegy évvel élte túl férjét, 1906. december 9-én Egerben hunyt el. Végakarata - melyen sem dátum, sem kézjegy nem maradt - beszédes adatokat közöl a Hartl vagyonról. Az özvegy szinte patikamérleg pontossággal mérte ki a tekintélyes Hartl-vagyont annak érdekében, hogy minden gyerek egyenlő mértékben, 80 ezer korona összegben örököljön, s ezáltal azonos társadalmi státuszt biztosítson számukra. „Arra való tekintettel, hogy ti szeretett gyermekeim nékem egyformán kedvesek vagytok, tekintve másrészt nagykorúságtokat, végre tekintettel arra is, hogy elhalálozásom esetére semmi-féle különleges intézkedést tenni nem kívánok, - mindezeknél fogva egy formaszerű külön végrendelet alkotását szükségesnek nem tartom, annál kevésbé, mivel néhai szeretett férjem, néktek kedves jó atyátokkal egyetemben alkotott közös végrendeletünkben foglalt azon szándékot, hogy ti gyermekeim teljesen egyenlően örököljetek, továbbra is fenntartom, márpedig ezen egyenlő örökösödés elvét végrendelet nélkül is, törvény biztosítja részetekre. Miután azonban mind a saját vagyonom, mindpedig néhai kedves jó atyátok után maradt vagyon, melyet özvegyi használat czímén élvezek és birtokomban van, tetemes részben ingatlanokból áll, mely vagyon természetben egyenlő részekre fel nem osztható, sem pedig bármikor tetszés szerint előnyös módon nem értékesíthető és így halálom után a vagyont akképp természetben egyenlő részekre felosztani nem lehet, hogy ki-ki saját vagyonrészét a többitől elkülönítve azonnal átvehesse - ennél fogva szüléitek után maradt vagyonnak halálom után való feloszlása iránt az alábbiakban intézkedem, mely intézkedéseimnek czélja az, hogy egyrészt a vagyonnak gyermekeim között való egyenlő felosztását lehetőleg biztosítsam, másrészt, hogy a testvéri vagyonosztálynak még most életemben való megtétele folytán a hagyatéknak majdan leendő gyors letárgyalása és lebonyolítása lehetővé tétessék, és ez által is javatok előmozdítassák, továbbá a minden körülmények közt hátrányos osztatlan állapot és az abból származó mindenféle nehézségek és károsodások a lehetőségig megszüntettessenek, úgy szintén az osztályrészek kiadása érdekében szükséges eladások kényszerűségből származó és alig elkerülhető értékveszteségek elkerültessenek, végre pedig, hogy ti gyermekeim már most életemben megállapított vagyon osztályrészeket tudatában és ismeretében a jövőre vonatkozó életterveteket és életmódotokat megállapíthatván, halálom 96