Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 28. (Szolnok, 2014)

TANULMÁNYOK - SZUROMI RITA: A Tisza elfeledett árvízi hajósa – Nyárádi Hartl Ede

Halász nevét, vagyis a szigeten fekvő település egyike volt azon falvaknak, amelyeket a legkorábban hódoltattak. „Tiszahalász az 1546. évi összeírás szerint még az egri püspökség földesúri hatósága alá tartozott, de 1554-ben csak mint pusztaság szerepel, 1558-ban pedig 14 üres telek mellett 5 lakott. ”8 A hódoltság idején többször elnéptelenedő, majd újraépülő falu 1694- 95-ben népesült be végleg, ezért lakói a vármegyétől egyévi adómentességet nyertek. 1696-ban lélekszáma hirtelen gyarapodott azokkal, akik a császári katonaság élelmezését célzó súlyos adóterhek elől, nagy számban bujdostak el hazulról a mocsarakba. De miután a falunak szántható határa nem volt, lakói nem minősültek telkes gazdáknak, hanem halászatból élő zselléreknek számítottak. Az 1697-es esztendőben készült dicalis összeírásból tudható, hogy a megyében 75 település, köztük Tiszahalász már visszanépesült. Tizenöt éven felüli személyt 96-ot írtak össze, a szigeten 98 volt az igavonó állatok száma, s megindult a mezőgazdasági termelés is. Vagyis Tiszahalász ebben az évben már ismét lakott faluközösségként funkcionált. Az össze nem írt személyekkel együtt, száz fölötti állandó lélekszámúnál, állatállománnyal rendelkezett, s mezőgazdasági termelést folytattak annak ellenére, hogy a XVIII. század első harmadának földrajzi és gazdálkodási viszonyai továbbra sem kedveztek az agráriumnak. „Kurucz világ után a Piszkáros tóban kassal alkalmas csíkokat fogtak, az Al-tó laposán tartották a halászó vészét. Egy öregember a tanút, ki Rabutin járása óta (1706) Sarudon lakik, a Kistiszára magával halászni kihívón, ottan csónakjokkal megállván, holott is szép erdőcske lévén, a madártojásokat a tanú elszedte, meg is főzte. ”9

A vetéseket igen gyakran elöntötte a víz, áradáskor inkább sás és nád termett a szántóföldeken. Nem erőltették tehát a szántógazdálkodást, 1730 után csak uradalmi halászok lakták a kunyhókat. Ezek a halászok egyrészt a szabad tiszai halászat értelmében évente 2.000 élő halat adtak az egri és a felsőtárkányi püspöki halastóba, másrészt gondozták, és a földesúr számára lehalászták az uradalmi Morotvát. A nyári és téli legelőt az uradalom csordái járták. Füzeserdő biztosította a tüzelőt és a kunyhók szerény faanyagát.

A XIX. század első évtizede gyökeres változást hozott a nyolc évszázadon át az egri püspökség részét képező Tiszahalász életében. Eszterházy Károly püspök halála után Ferenc király (1792-1836) kormánya - VII. Pius pápa támogatásával - keresztülvitte azt a tervezetet, melynek eredménye az lett, hogy hosszas tanácskozás után, 1804. augusztus 9-én aláírták az egri püspökség felosztásáról és az egri érsekség alapításáról szóló

SZUROMI R. - FEJES L. 2011. 39. p.

SOÓS Imre: Heves megye községei 1867-ig. (Szerk.: Kovács Béla) Eger, 1975. 495. p.

77