Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 28. (Szolnok, 2014)

TANULMÁNYOK - HERMANN RÓBERT: Görgey Artúr és a Nádor-huszárezred 1843–1849. I. rész

szó nélkül teljesíted? Ha nem bírod elképzelni, hogy ennek a tajtékpipának szó nélkül engedelmeskedni fogsz,: akkor ne is akarj katonának menni. De ha el vagy határozva ennek a tajtékpipának vakon engedelmeskedni: akkor Isten neki! nem bánom, légy katona. ”. Teleki ezután hozzátette: „Amit akkor az apám énnékem - én is most Önnek azt adom tanácsul. - És most menjen el báró Vemier kapitány úrhoz és jelentse neki, hogy Ön a büntetését kiállotta; tárt karokkal fogja Önt fogadni. ”. S Vernier valóban tárt karokkal fogadta Görgeyt, és azt kérdezte: „De kedves Görgeym, hogyan érthettük így félre egymást?” Görgey István szerint „a szekatúrának pedig e perctől fogva vége volt. ”53

Az eset - ha vonhatunk le belőle bármilyen következtetést - arra mutatott, hogy Görgeytől idegen volt a cs. kir. hadseregben megkövetelt gépszerű engedelmesség; pontosabban az, amikor ennek megkövetelése indokolatlan volt.

Ami Vernier-t illeti, valóban nem kedvelte a magyarokat. Görgey egy későbbi ezredtársa, a Sréter Lajos századossal 1848. októberében hazaszökő Dessewffy Dénes írja emlékiratában, hogy Vernier azért üldözte őt is, mert magyar volt.54

Az ezred 1842. október végéig Salzburgban állomásozott, majd átvezényelték Mathausenbe, de Görgey százada a közeli Wartbergbe szállásolt be.55 Itt immáron nem feletteseivel, hanem a beosztott legénységgel támadt konfliktusa - éppen azon gépszerű engedelmesség megkövetelése miatt, amit feljebbvalóival szemben oly nehezen viselt. 1842. december 4-én két huszárja, Molnár István és Hajós László bevette magát egy csapszékbe, s egy társukkal megüzenték Görgeynek és Párosi nevű tizedesüknek, hogy feltett szándékuk őket lelőni. Görgey erre Párosít, egy őrvezetőt és négy huszárt vett maga mellé, körülvétette a kocsmát, majd a szökevények szeme láttára csőre tölttette a karabélyokat. Ezután megpróbált a két huszár lelkére beszélni, de amikor ezek lövésekkel feleltek, Görgey is tüzet vezényelt, s a két szökevény egyike halálos sebesülten maradt a helyszínen. Az eset azért érdemel említést, mert 1848-49-ben - jóval nehezebb helyzetekben - Görgey hasonlóképpen reagált; tehát előbb meggyőzéssel próbálkozott, s amikor ez hatástalan maradt, nem riadt vissza a kemény fellépéstől sem.56

GÖRGEY I. 1916. 157-158. p.

DESEWFFY Sándor: A Nádor-huszárok szökése Csehországból 1848-ban. [Dessewffy Dénes emlékirata] Hadtörténelmi Közlemények, 1943. 77. p.

GÖRGEY I. 1916. 160-161. p.

Pl. 1849 január közepén Selmecbányán, amikor a 10. honvédzászlóalj csaknem fellázadt. Lásd erre HERMANN Róbert: Duka Tivadar visszaemlékezése. Fons, 1997/2. 16860