Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 28. (Szolnok, 2014)

TANULMÁNYOK - CSÖNGE ATTILA: „…Már nem soká lesz főispán, mert helyzete megingott” – Földi István főispán és kora

utóhatásának volt betudható. Az e választást végigkísérő, kommunisták által elkövetett csalássorozatról egy korábbi tanulmányban már beszámoltunk, így itt most ezt a kérdéskört nem részletezzük.103 Pusztán utalásszerűén említjük meg Földi István szerepét, akit Rajk László, kommunista belügyminiszter a vármegyei választási teendők irányításával és ellenőrzésével bízott meg. Földi a választói névjegyzékek összeállításakor törvénytelenségek elkövetése közben tetten ért pusztamonostori és jászjákóhalmai elvtársait ugyan fel kellett, hogy függessze, ám ezen elszigetelt eseteket leszámítva mindenben együttműködött pártjával, a Belügyminisztériummal és az Államvédelmi Osztállyal, hogy a választások során pártjának kedvezzen és az elkövetett visszaéléseket eltussolja.104 Az 1947-es választáson a Magyar Kommunista Párt szerzett relatív többséget, s az addigi szavazatszerzést célzó parasztpolitika hangsúlyozására már nem volt tovább szükség. Ehelyett a politikai hatalom kiterjesztése, az ellenzéki pártok és a koalíciós partnerek jobboldalán állók elhallgattatása játszotta a főszerepet. Bakó Kálmán képviselő így emlékezett erre vissza: „1947-ben [...] már a mi pártunk is az öt parasztképviselő számát 17főre tudta emelni. [...] A választás után nálunk is csökkent a szervező munka. Én is más beosztást kaptam. Népfront-titkár lettem Szolnokon. ”.105 A tisztogatások egy részét Földivel hajtatták végre. Az MKP Központi Bizottsága személyesen közölte a főispánnal, hogy kiket kell leváltania, de később levélben is emlékeztették, hogy mely főjegyzők eltávolítását kell március 1-ig végrehajtania.106 Az igazán „nagy halak” esetében azonban, ahol a leváltásnak propagandisztikus jelentősége volt, a sajtón keresztül indult hadjárat. A „Tiszavidék” 1948. március 7-i száma „Eltűnnek a megyében a közigazgatásból az osztályárulók, Peyer hívei” címmel megjelent vezércikkében hosszasan sorolta a jobboldalinak bélyegzett szociáldemokraták, Horváth Pál alispán, dr. Tóth József megyei árvaszéki ülnök és Bányai Lajos mezőtúri polgármester bűneit, de később másokat is kipellengéreztek. A sajtóban megjelenő rágalmak esetén az állásvesztéshez elég volt az a tény is, hogy a megvádolt személyek nem cáfolták az állításokat, mivel a cikkek 104 105 Lásd: CSÖNGE Attila: „Nehogy a reakció idejében észrevegye” Az 1947-es választási csalássorozat Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében. In: ZOUNUK 25. (Szerk.: Fülöp Tamás) Szolnok, 2010. 431-469. p 106 MNL JNSZML Főisp. ir. 1205/1947. MNL JNSZML Pártarchívum, Visszaemlékezések B/2. MNL JNSZML Főisp. bizalmas ir. 3/1948. és 8/1948. 295

Next

/
Thumbnails
Contents