Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 28. (Szolnok, 2014)

TANULMÁNYOK - CSÖNGE ATTILA: „…Már nem soká lesz főispán, mert helyzete megingott” – Földi István főispán és kora

midőn előzetes bejelentés, kilincselgetés, és külön kérelem alapján járulhatott csak valaki a Főispán elé, elmúlt. Ma nincs személyi válogatás. ”.79 Saját munka- és életkörülményeit tehát az egyszerűség jellemezte, miközben intézkedéseiben korábbi sorstársai, a legszegényebb paraszti réteg iránt érzett szociális érzékenység vezérelte. Emellett több jótékony célú kezdeményezéshez is csatlakozott fővédnökként. Az árván maradt gyerekek gondozására a Nemzeti Segély megyei bizottságát megalakította, mely adományok gyűjtésével létrehozott egy gyermekotthont.80 Támogatta a „Siess, Adj, Segíts” mozgalmat, mellyel a hazatérő hadifoglyoknak rendeztek adománygyűjtést.81 Földi István saját működéséről első jelentését 1947. április 21-én tette. Ebben megállapította, hogy hivatalba lépése kezdetén a vármegye „pártszempontból nagyon siralmas helyzetben volt. A vármegyén egyetlen egy kommunista vezető tisztviselő sem volt alkalmazásban s a kezelőszemélyzet terén sem sokkal volt jobb a helyzet. De nem csak a központban, a vármegye községeiben sem volt sokkal jobb a helyzet. Kitartó munka végeztével ma már ezen a téren oly szép eredményről számolhatok be, amelyre öt hónappal ezelőtt gondolni sem mertem. A vármegyén ma már öt vezető állásban lévő kommunista van s a kezelő személyzettel együtt ma már pártunk van többségben. ”82 A polgármesterek esetében különösebb előrelépésre lehetőség nem volt, mivel egy szociáldemokrata kivételével mind kommunisták voltak Földi beiktatásakor, míg a járási főjegyzőknél pont fordított volt a helyzet, csak egy volt közöttük MKP tag. „A községi főjegyzők pártunk számára való megnyerése bár egy kissé nehezebb feladat, de ezen a téren is örvendetes javulás tapasztalható. Ma 13 vezetőjegyzőnk kommunista, s ha figyelembe veszem a falulátogatásaim alkalmával szerzett tapasztalataimat s a még kívül állók részéről megnyilvánuló nyilatkozatokat, úgy bízom abban, hogy ezen a vonalon is rövidesen elérjük azt, hogy a jegyzői kar nagy része pártunk szolgálatába fog állni. Különösen kedvezőnek tartom azon körülményt, [...] kommunista vármegyei főjegyzőt kaptunk. ”83 A községi közigazgatási tisztviselők beszervezésének előmozdítására pontos információkra volt szükség, ezért a kommunista polgármestereket, 79 MNL JNSZML Főisp. ir. 757/1947. 80 Tiszavidék, 1947. május 29. 81 MNL JNSZML Főisp. ir. 200/1947. 82 MNL JNSZML Főisp. ir. 4/1947. Uo. 1947. április 18-tól a kommunista Kubán József volt a vármegyei főjegyző. 290

Next

/
Thumbnails
Contents