Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 28. (Szolnok, 2014)
TANULMÁNYOK - ARI ILONA– KISSNÉ MIKES ÉVA: „Holtomiglan – holtodiglan” – Házasságkötési szokások a mezőtúri esketési anyakönyvek alapján. II. rész
ARI ILONA - KISSNÉ MIKES ÉVA „HOLTOMIGLAN - HOLTODIGLAN” - HÁZASSÁGKÖTÉSI SZOKÁSOK A MEZŐTÚRI ESKETÉSI ANYAKÖNYVEK ALAPJÁN II. RÉSZ1 Az előző kötetben a házasságkötési szokásokról megjelent írásban néhány nagyon fontos szempont nem került kifejtésre. Az okok között elsősorban nem terjedelmi korlátokat kell keresni, bár ez is közrejátszott, inkább a kimaradt témák további adatgyűjtési, feldolgozási igénye tette szükségessé a kutatás eredményeinek folytatólagos közlését. A korábbiaknak megfelelően a második részben is alapvetően a 19. századi esketési anyakönyvek szolgáltatják a kiindulási adatokat, de összehasonlításként többször kitekintünk a két közeli évszázadra is. A kutatás két felekezetre, a város lakosainak többségét alkotó reformátusokra és a római katolikusokra terjedt ki. A létszámok, ebből következően a házasságkötések számának jelentős - egyes vizsgált időszakban nagyságrendi - eltérése több esetben némi változtatást igényelt az alkalmazott feldolgozási módszernél és az adatkigyűjtési időszakok korábban meghatározott megválasztásánál is. Azonban a 19. században kiemelten vizsgált három alapidőszak (1811-1818; 1844-1852; 1878-1882) ugyanaz maradt, mint a tanulmány első részében. Csak az időhatárok rugalmasabb kezelése eredményezte a viszonylagosan egyenletes adateloszlást, és tette lehetővé az összehasonlítást. Mindezekre majd az egyes esetekben részletesebben is kitérünk. Már az adatgyűjtés elején feltűnt, hogy Mezőtúr nem annyira volt zárt és mozdulatlan, mint arra az alföldi mezőváros jellegéből következtetni lehetne. Ezért különösen izgalmas feladat volt a házassági kapcsolatok rendszerén belül, a társadalmi, vagyoni, vallási és lokális keveredéseket vizsgálni. Mivel egyéb kielégítő forrás alig, vagy nem áll rendelkezésre, Az első rész ARI Ilona - NAGY Éva Anna: „Holtomiglan - holtodiglan” - házasságkötési szokások a mezőtúri esketési anyakönyvek alapján. In: ZOUNUK 27. az MNL Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára Évkönyve. (Szerk.: Fülöp Tamás) Szolnok, 2013. 247-295. p. 155