Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 27. (Szolnok, 2013)

ADATTÁR - BOJTOS GÁBOR: Szolnok városa a „NAGY HÁBORÚBAN” – A hátország élete és annak tükröződése a helybeli ferencesek História Domusában

vezetősége kénytelen volt Csernoviczot kiüríteni, amelyet az oroszok most már másodszor foglaltak el. (...) A már kettő év óta tartó világháború már eddig is igen sokszor éreztette fájdalmas és káros hatását templomainkban is. Most ismét egy újabb és nagy áldozatot kívánt a templomoktól, és pedig azoknak érez nyelvét, vagyis a harangokat. Már ezelőtt pár hónappal jelezte a Ftdő Egyházmegyei Hatóság körlevelében a harangok átengedését a háború céljaira. És későbben a Hadügyminiszter és a Vall. és Közoktatásügyi m. kir. miniszter urak együttes felkérésre, a harangok összeírása után ki is jelölte minden egyes templomban, hogy mely harangokat kell átengedni a háború céljaira. így történt azután, hogy f.é. július 7-12-ig bezárólag a szolnoki róm. kath. plébánia területén az alant következő harangokat szedette le a hadvezetőség: A) A Xavéri Szent Ferenc kápolnából I. harang: súlya: 156 kgr. Felírása: „Lengyel János és Sóskúti Erzsébet hites pár költségén olajban főtt Szent János tiszteletére 1839” öntötte: Hormung József Pesten 1839 kép, illetve dombormű: imádkozó alak, előtte lépcsőféle és homloka fölött angyal pálmaággal II. harang: súlya: 87 kgr. Felírása: „Xavéri Szent Ferenc tiszteletére öntötte 1909. évben Walser Ferenc Budapest” Domborkép: Xav. sz. Ferenc, kezében kereszttel, előtte térdeplő alak. III. harang: súlya: 36,5 kgr. Felírása: „Isten dicsőségére Szolnok város közönsége 1881” öntötte: Walser Ferenc Budapesten Domború kép: Lovas és kardos alak, talán Szent György? nem lehet jól látni B) A puszta szandai szőlőkből I. harang: súlya: 160,5 kgr. Felírása: „A Szentháromság dicsőségére készítette a p. szandai szőllőbirtokosság az 1893. évben. Öntötte ifj, König F. Aradon ” 375

Next

/
Thumbnails
Contents