Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 27. (Szolnok, 2013)

ADATTÁR - BOJTOS GÁBOR: Szolnok városa a „NAGY HÁBORÚBAN” – A hátország élete és annak tükröződése a helybeli ferencesek História Domusában

Az első nagyobb létszámú sebesült-csapat szeptember elején érkezett Szolnokra. Az orosz harctérről érkező, kb. 400 főt Szolnok több pontján helyezték el tartalék-kórházakban: többek között a Főgimnázium épületében, az Újvárosi iskolában, a Bárány utcai iskolában, a Polgári leányiskola épületében, a Központi fiúiskolában, illetve a katonai laktanyában. 29 A História domus bejegyzése szerint szeptember 8-án ismét 110 sebesült érkezett a városba. Érdekes fejezete a szolnoki „ápolás-történetnek” az 1915-ben kialakított úgynevezett üdülő-barakkok felállítása, ahol a kórházi ellátást már nem igénylő, de még a harctérre vissza nem irányítható sebesült katonákat helyezték el. A barakkokat a város szélén lévő Alcsi vasúti megálló közelében helyezték el, és ezzel - még ha rövid időre is - egy új városrész nőtt ki a földből.30 /. f 'ármegyei közkt'trhúz 2. Újvármi iskola $. l aktanya 4. Vasútállomás - hetegnyugsá 5. Polgári fiúiskola 6L Constantin rk. iskola 7. Bárány utcai iskola 8. Polgári leányiskola 9. Verseghy Ferenc Főgimnázium 10. A Vár területén működő kárház 11. Alcsi - üdülőtelep Térkép: Szolnok városában működő kórházak (MNL JNSZML) 29 30 334 Uo. 1914. szeptember 6. 3. p. Szolnoki Újság, 1915. február 11. 1. p., Haladás, 1915. január 3. 2. p., Haladás, 1915. március 14. 2. p., Haladás, 1915. április 25. 2. p.

Next

/
Thumbnails
Contents