Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 27. (Szolnok, 2013)
ADATTÁR - ARI ILONA– NAGY ÉVA ANNA: „Holtomiglan – Holtodiglan” – Házasságkötési szokások a mezőtúri esketési anyakönyvek alapján
matrikulák még nem, de a későbbiek már megbízhatóan jelezték, ha valaki nem az első házasságát kötötte. Többségük korábban özvegységre jutott, a férfiaknál ez 19,9 %, a nőknél csak 14,3 % az összes megvizsgált házasságra vetítve. Sajnos csak nagyon kevés esetben lehetett megállapítani, hogy a párjuk elvesztését követően mennyi idő múlva kötötték az újabb házasságot. A családkutatási tapasztalatok és néhány, az 1878-81-es időszakból származó bejegyzés bizonyítja, hogy nem volt szokásban a gyászév leteltét kivárni. Ez nem számított kegyeletsértésnek. A férfiaknak a leginkább még kicsiny gyermekeik gondozásához, továbbá a háztartási- és házkörüli munkákhoz kellett mielőbb társat találniuk. Különösen igaz volt ez egy hosszan tartó betegséget követő elhalálozás után, ilyenkor alig néhány hónapot, esetenként néhány hetet vártak az újabb esküvővel. Fenntartva az előzőekben már leírt kétségeket, ha az esküvőnél közös lakhelyet találunk beírva, gondolhatunk arra is, hogy odaköltözve talán már az esküvő előtt besegíthetett a háztartásba, gyereknevelésbe a jövőbeni ara. A megözvegyülés időpontját jelző néhány beírás szerint az asszonyok tovább vártak, pedig nekik is szükségük lehetett a kenyérkeresőre, a férfimunkák ellátására. Csak a családlapok összeállítása bizonyíthatná perdöntőén a feltételezést, hogy az asszonyok közül hányán voltak, akik nem is kötöttek újabb házasságot. Mindenesetre, erre enged következetni, hogy minden megvizsgált évben több özvegyember házasodott újra, mint özvegyasszony, a három időszak alatt összesen 565 férfi és csak 407 nő. Az özvegyasszonyok szinte kizárólag hasonló családi állapotú férfihoz mennek, ritkán kötik életüket nőtlen férfihez. Nem így van az özvegy férfiak esetében, ők gyakrabban vesznek el hajadonokat, közel harmadannyian, mint özvegyasszonyt, és sokszor lényegesen fiatalabb arát választanak. Ugyancsak jellemző a nagy korkülönbség, ha árva a menyasszony. Néha egészen szívszorító példákat lehet felfedezni. Vajon hogy tudott egy 17 éves fiatal lány helytállni egy 40-50 éves özvegyember, esetenként többgyerekes háztartásában? Mindkét özvegyen maradt nem gyakrabban talál vidéki párt magának, mint az először házasodok. Még egy jellegzetességet kell megemlíteni. Különösen az iparosoknál fordul elő, hogy „beházasodnak,” olyan özvegyet vesznek el, akinek korábbi férje szakmabeli volt. Az anyakönyvekből nem derül ki, hogy esetleg éppen a korábban ott dolgozó mester legény vette el a megözvegyült mesternét, hogy tovább vihesse a műhelyt, ami mindkét fél számára előnyt jelentett. 287
