Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 26. (Szolnok, 2011)

TANULMÁNYOK - SELMECZI LÁSZLÓ: A Jászság betelepedése és kialakulása

Itt kell megemlítenünk azt a történelmileg nem igazolható feltételezést, amelyet Palugyay jegyzett fel először, miszerint „Jász-Felső-Szent-György község megtelepítésének ideje azon idő tájra vitetik vissza, mikoron Corvin Mátyás király országlása alatt, 1460-ik év táján, a csehek e helyről elűzettek”.221 Hogy valóban a helyi hagyományban élt egy ilyen történet, bizonyítja Kiéger József főjegyző 1864-ben Pestynek írott tájékoztatója is: „Az első telepítés hogy honnét történt? Arról a traditió sem emlékezik, mert egyedül az maradt fenn, miként itt hajdanán csehek táboroztak, kik által az első templom is építtetett, ezeknek kiszorítása után pedig a megfogyott lakosság a szomszéd megyék helyeiből szaporodott, honnét a jobbágyság szívesen be költözött a nem annyira nyomott helyzetű Jászságba.”212 A Felsőszentgyörggyel kapcsolatos cseh epizódot még Fodor is szükségesnek tartotta megemlítem, bár hozzátette, hogy ennek komoly történeti alapjára sehol sem talált. Utóbb azonban újra megismételte: „Mátyás király idejében cseh menekültek telepedtek e helyre, de ezeket a király elűzette és 1460 táján új lakosságot telepített ide.”222 * Az említett időszakban valójában Jászfelsőszentgyörgyöt minden bizonnyal jászok lakták. Legutóbb Langó Péter kreált egy újabb fantasztikus történetet, amely angol nyelven is megjelent. Langó szerint a falu a török foglalás után elnéptelenedett, és a XVI. századi defterek ezért nem is említik. A jászok ekkor foglalták el az elhagyott települést, de még 1558 előtt.224 Valójában mind a két közölt 16. századi defter a lakott helyek között sorolta fel Felsőszentgyörgyöt. A településen 1546-ban 18, 1570-ben 25 férfi lakost írtak össze.225 Az egri várnak is rendre adózott a település a XVI. században.226 1439-ben, ill. azt megelőzően a jászok a település mai belterületét ülték meg, legalábbis abból, hogy a mai plébániatemplomnak megmaradtak bizonyos gótikus részletei, erre lehet következtetni.227 Esetleg a mai belterület rejtheti az Árpád-kori Szentgyörgy maradványait is, mivel erre utalhatnak a Gépállomás PALUGYAY I. 1854. 143. p. PESTY F. 1978. 77/79. p. FODOR F. 1942. 356. p. A cseh mítoszt Szabó István és Szabó László is átvette. SZABÓ István-SZABÓ László: . Jászfelsőszentgyörgy. In: Adatok Szolnok megye történetéből I. köt. Szolnok, 1980. 293-294. p. LANGÓ P. 2005. 378. p.; LANGÓ P. 2006. 86. p. FEKETE L. 1968. 79. p.; BAYERLE G. 1998. 90. p. BOTKA J. 1988. 211, 217, 227, 233-235, 238. p. SOÓS I. 1985. 364. p. Temploma a XV. században épült. 1699-ben még romos volt. 1701-től szolgált ismét plébános a településen. 1726-ban kezdték az újabb kőtemplomot építeni, szintén Szent György tiszteletére. 60

Next

/
Thumbnails
Contents