Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 26. (Szolnok, 2011)
ADATTÁR - CSEH GÉZA: Levél Kádárnak – Egy renitens pártmunkás esete a forradalom után
így lehetőségem nincs arra, hogy a nyugati adásokat meghallgassam. A további vizsgálatokat megállította a Központi Vezetőség júliusi határozata. Azóta több mint egy év telt el. Ami kijelentést tettem, ma sem akarom kisebbíteni azzal, hogy azok egy része sajnos igaz, sem azzal, hogy azokat csúnyán felnagyítja egy-két elvtárs. Annyit azonban hadd mondjak el, hogy a Központi Vezetőség júliusi határozata után is sokat vitatkoztam, az én nézeteim sem változtak meg, de a pártiskolaihoz hasonló szélsőséges kijelentést nem tettem, nem azért, mert féltem, másért. Lezárult bennem az a megrázkódtatás, amelyet a XX. pártkongresszus titkos ülésén elhangzottak, Rajk és más elvtársak rehabilitálása és az első ötéves terv értékelésének a megismerése okozott. Ezenkívül nagyon bíztam a Központi Vezetőség júliusi határozatában. Gondoltam, ha lassan is, de a XX. pártkongresszus után és a személyi változások után helyes útra térünk. Szeretném azt is elmondani Kádár elvtársnak, hogy egy kérdésre továbbra is kerestem a választ, s ez ma is nyitott előttem. Úgy vélem, hogy a XX. pártkongresszus bírálata - a szó igazi értelmében - az egész nemzetközi munkásmozgalomnak is szólt. S eddig nem tudtam választ adni arra, hogy a dogmatikus szemlélet milyen ideológiai hasonlat, s milyen történelmi tényezők hatására jelentkezett a kommunista pártok munkájában. A szovjetellenességet, s hogy nacionalista érzelmű vagyok, a következőkre alapozzák. A Kommunista Párt alakuló ülésén felvett jegyzőkönyv szerint követeltem a szovjet csapatok kivonását. Ez nem igaz, s ha gyorsíró vette volna, a jegyzőkönyv nekem lehetne tanúm. A hozzászólás lényege rövidítve: - küldjünk fel egy küldöttséget Kádár elvtárshoz, kérjünk utasítást, továbbá mondjuk meg, hogy tegyenek közzé egy nyilatkozatot, hogy a rend helyreállta után intézkednek a szovjet csapatok kivonásáról, s végül, ha hazajött a küldöttség, hívjuk össze a járás, városi titkárokat és beszéljük meg a tennivalókat (du. Miskolczi alezredes tájékoztat bennünket a budapesti pártház ostromáról). A jegyzőkönyvvel szemben a következőkre hivatkozom. Október 27-én a megyebizottság két másik munkatársával együtt kint voltunk a Tisza Bútorgyárban, ott részt vettünk az üzemi munkástanácsot megválasztó gyűlésen. Hosszú lenne megírnom, mi minden hangzott el. Hármunk közül mint a „rangidős” én szóltam hozzá. Megadták a szót azon a címen, hogy „ismerjük, tartott nálunk előadást”, később „leültettek”, mondva; „ha nem hagyja abba menjen ki, vagy mi megyünk ki, üljön le és hallgasson. ” A szovjet elvtársakat védtem - nem azzal, hogy a tankok ellen menni üres kézzel esztelenség, ezt mások is elmondták - ezért kellett leülnöm. November elsején, vagy másodikán ügyeletes voltam, nem egyedül, amikor felhívta a megyebizottságot a nagykörűi „forradalmi tanács” Gere elvtársat, a községi párttitkárt keresték. Én vettem fel a telefont, s kb. egy vagy 476
