Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 26. (Szolnok, 2011)
TANULMÁNYOK - CZÉGÉNY ISTVÁNNÉ–SZIKSZAI MIHÁLY: Fejezetek Szolnok vízellátásának és csatornázásának történetéből
Vállalat) vezették el szennyvizüket a közcsatornába. A lakások által elhasznált vizet a városi csatornahálózat gyűjtötte össze és öt kifolyáson át juttatta a Tiszába. 1986-tól számos csatornabővítésre került sor, de kiemelkedő jelentőségűnek számított a déli főgyűjtő megépítése. Ennek beruházási programját a MÉLYÉPTERV 1978-ra készítette el. Lényege, hogy a Gábor Áron téren a szennyvizet háromszoros hígítással, bukómű tárgyakon és átemelőn keresztül juttatták a főgyűjtőbe. A főgyűjtő csatornát hagyományos árokásással és csőfektetéssel vagy az ún. sajtolásos technológiával építették volna meg. Az utóbbi előnye, hogy az úttestet nem kell felbontani, majd helyre állítani. 1983-ban tervezet készült, amely a teljes főgyűjtő építési hosszára (Gábor Áron tér - Mártírok útja - Vöröshadsereg útja), sajtolásos csőfektetési technológiát javasolt. 1989-ben a vállalatnál újítási javaslatot fogadtak el, amely szerint a főgyűjtő mélyvezetésű csatornaként kerül megépítésre. A munkálatok végén a Gábor Áron téri átemelő megszűnt és csak a főgyűjtő végpontján, a szennyvíztisztító telep előtt alakítottak ki ilyen egységet. A 220 cm átmérőjű csatorna új technológiával épült meg. A teljes kivitelezési munkákra a KÉV-METRÓ Vállalattal 1988-ban versenytárgyalás útján kötöttek vállalkozási szerződést. A munkák elindítása előtt úgy döntöttek, hogy az új technológiához a Neu Reformbau osztrák cég gépparkját alkalmazzák. A munkákat nem tudták elindítani ebben az évben, mivel a kivitelező a géppark beszerzésére nem kapott deviza engedélyt. Ez a gyakorlatban annyit jelentett, hogy a Magyar Nemzeti Bank nem engedélyezte, hogy valutáért gépeket vásároljanak egy „tőkés” országtól. Emiatt csak a következő évben, 1989-ben tudták megvásárolni az osztrák gépeket. A csősajtolás kivitelezéséhez első lépésként megfelelő mélységben kellett elhelyezni a sajtoló berendezést. Ezt a célt szolgálta az indítóakna, amely 1989 nyarán készült el. Következő lépésként betonnal bélelték ki az aknát, hiszen az indítóakna volt a sajtolás főállomása. Az akna fölé portáldarut szereltek, ennek segítségével emelték be a vasbeton előre gyártott csöveket és a kitermelt földet is ezzel távolították el. Egy-egy csőátsajtolási szakasz végén ún. célaknát építettek, ahol a vágóéit szerelték szét. Az egész munka legfontosabb mozzanatát a vágóéllel ellátott vágófej végezte. Ennek pontos irányítása rendkívül fontos volt, hiszen az egész sajtolási szakasz a vágófej által megadott irányt követte. A vágóélhez csatlakozott a munkacső majd a fejtőgép. A talaj kivájását, aprítását ez végezte és a kivágott futószalag szállította el. A csatorna-csöveket hidraulikus sajtó préselte a kibányászott alagútba.35 GREGOR Tibor: Csatornaépítés világszínvonalú technológiával. In: Ivóvíz, 1989. okt. 5. 401
