Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 26. (Szolnok, 2011)

TANULMÁNYOK - CZÉGÉNY ISTVÁNNÉ–SZIKSZAI MIHÁLY: Fejezetek Szolnok vízellátásának és csatornázásának történetéből

A Szolnoki Vízműtelep az 1940-es években (JNSZML Szolnok város ir. 646/1946.)

Szolnok a két világháború között, de még a háborút követően is többször kérelmezte törvényhatósági jogú várossá nyilvánítását. 1922-ben, 1935-ben, 1941-ben és 1947-ben próbálkoztak érdekeik érvényesítésével. A leírásokban Szolnok, mint az Alföld legjelentősebb vasúti csomópontja jelenik meg. Állandó szállító-forgalom bonyolódott le a Tiszán, hiszen az 1930-as években felépült a Tisza-parton a gabonatárház. Ugyanakkor említhetjük a közutat is, hiszen a távolsági forgalmat lebonyolító ún. II. alföldi transzverzális műút (a 4. sz. főút elődje) egy korszerű vashídon vezetett át a Tiszán. A város lakossága az 1920. évi 35.554 főről 1940-re 42.000-re emelkedett. Ebben az időben a lakosság 60%-a már az iparból és kereskedelemből élt. A régi hagyományokkal rendelkező Járműjavító mellé újabb gyárak (cukorgyár, papírgyár) csatlakoztak. Laktanyák épültek, és megnőtt a közintézmények száma. Az új épületek, az emelkedő vízfogyasztás megkövetelték a korszerű vízvezeték és csatornahálózat bővítését. így érthető, hogy a városi vízvezetékhálózat hossza 1940-ben már elérte az 50.216 métert, ugyanis 1920 óta 17.000 m-el bővült a hálózat. A hálózatba bekötött összes épület száma pedig az 1920. évi 1.200 lakóházról 2.125-re emelkedett. A vízvezeték teljesítőképessége

389