Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 26. (Szolnok, 2011)
TANULMÁNYOK - CZÉGÉNY ISTVÁNNÉ–SZIKSZAI MIHÁLY: Fejezetek Szolnok vízellátásának és csatornázásának történetéből
Dohánybeváltó és a vasúti járművek folyamatos üzemben tartását biztosító Járműjavító jelentette. Szolnokon a század végére a mezőgazdasággal foglalkozó lakosság a város népességének már csak egyötödét alkotta. A település átalakult ipari- és kereskedővárossá. Az 1847-ben átadott Tisza parti Indóház ekkor már nem töltött be jelentősebb közlekedési funkciót, a város személypályaudvara ebben az időben a Tiszavidéki Vasút által 1857-ben épített állomásépület volt. A várostól távolabb lévő állomást még 1875-ben szilárd burkolatú úttal kapcsolták össze a városközponttal. Ez egyben lehetőséget teremtett arra, hogy a közigazgatás új épületei (megyeház, törvényszék, városháza) a főútvonal mellett épüljenek fel, a vasútállomástól jól megközelíthetően. Az új közigazgatási szerepkör miatt, ezek száma a későbbiekben egyre szaporodott: járásbíróság, pénzügyőrség, adóhivatal, postahivatal és távírda, folyammérnöki és államépítészeti hivatal került a megyeszékhelyre. Szolnok a századfordulóra a megye legurbanizáltabb településévé vált. Lakossága 1910-re már 28.406-ra növekedett. Egy ilyen jelentős lélekszámú város vízellátása azonban komoly gondokat okozott. Az artézi kutak számának további szaporítása zsákutcának bizonyult. Ehhez hozzájárult az is, hogy 1902-ben Pázár István mérnök nem éppen hízelgő jelzőkkel illette a szolnoki artézi kutakat. Február 25-én tartott „Alföldünk ivóvize ” című előadásában, azoknak a vegyészeknek és bakteriológusoknak a véleményét tolmácsolta, akik egyenesen veszedelmesnek minősítették a Szolnok környéki artézi kutak vizét. A megyeszékhely vízellátásának biztosítására ugyanakkor 12 artézi kutat tartottak elegendőnek. Az egyetlen megoldásnak mutatkozott, a vizet a Tiszából vételezni és mechanikai úton tisztítani. A fentebb írt elképzelést tartotta helyesnek Varga József mérnök is, amikor 1902-ben felajánlotta szolgálatait Szolnok városának. Ajánlatának komolyságát jelzi, hogy egy tanulmányt juttatott el a város vezetőihez „Szolnok rendezett tanácsú város vízellátása" címmel. Ebben leírta elképzelését a város vízellátásának biztosításával kapcsolatban. Varga a Tisza partjára képzelt el egy vízmüvet, amely egy gyűjtőkútból veszi fel a vizet, ezt követően derítőmedencéken és szűrőkamrákon át történne a kinyert víz tisztítása. Az így megtisztított vizet gőzgéppel hajtott magasnyomású szivattyúk juttatnák a városi csőhálózatba. Varga arra is gondolt, hogy a víz a csőhálózatban folyton mozgásban legyen, a közegészségügyi követelmények kielégítése miatt. Két nyomócsőrendszert képzelt el: az I. számú a Verseghy úton haladt volna a fogyasztók felé, míg a II. számú a Zagyva folyót keresztezve folytatta volna útját. A koncepció szerint mindkét nyomócső a folyón haladt keresztül, de a tervezésnek ebben a szakaszában még nem dőlt el, hogy a hídon vagy a folyó 382
