Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 26. (Szolnok, 2011)

TANULMÁNYOK - FÜLÖP TAMÁS: Jász-Nagykun-Szolnok vármegye közigazgatása és a megyeháza története 1878 és 1930 között

emeletes építkezésű városi bérházat és egy sertés vágó hidat építet, [...] továbbá a város két fő útvonalán rendes járati időhöz kötött villanyos autóbusz járatot létesít. ”.204 Az előzetes számítások szerint az építkezések és beruházások költségei elérték a 26 milliárd koronát, ezért a kötvény formájában felvenni szándékozott összeget 2 millió aranykoronában határozták meg, a hitel fedezetéül pedig a város kereseti- és forgalmi adó részesedésből eredő jövedelmét állították. A testület által egyhangúlag támogatott döntést pedig azzal indokolták, hogy „ezen beruházások foganatosításával mindazon kulturális és szociális, valamint közegészségügyi törekvéseket szolgálják, amik ma már alig odázható feladatai a városnak”, vagyis ezek az építkezések nemcsak „fontos szükségleti a városnak”, hanem „a befektetett tőkék megfelelő jövedelmezősége mellett azoknak állandósítását is biztosítja, a helyi iparnak és kereskedelemnek bőséges kereseti lehetőséget nyújtanak s azon kívül a szolnoki munkások százait tisztességes kenyér keresethez juttatják”.205 A kölcsön jóváhagyott összegét több részletben folyósították a városnak, s ellentétben a vármegye javaslatával a pénzek elhelyezését helyi pénzintézeteknél oldották meg. 206 A folyópartra tervezett gyógy- és népfürdő megépítése azonban felvetette a város felőli Tisza part teljes rendezését. Ezért a város elhatározta, hogy „a Tisza foly ónak Szolnok város felőli partrészletének rakparttá való kiépítését” kezdeményezi.207 A nagyszabású munkálatok sikeréhez a város felkérte „a Szolnok város közönsége jogos érdekeiről atyailag gondoskodó, [...] Szolnok város történetébe arany betűkkel beírt díszpolgárát” Almásy Sándor főispánt, hogy az ország vezetése előtt támogassa a megyeszékhely ez irányú törekvéseit.208 A város tehát úgy döntött, a külföldi kölcsönből megindított beruházások részeként - saját erejéből - megkezdi a megyeháza mögött lévő, „a Tisza hídtól a ref. templomig terjedő Tiszapart részlet, valamint a búza piacznak a parkírozását”, és a „tiszaparti sétánynak” a létrehozását is.209 A közgyűlés úgy döntött, hogy a parkosítás munkálataival Rerrich Béla műépítészt bízza meg, s „a képviselőtestület jelen határozatát a 204 Szolnok város Képviselőtestületi jkv. 9640/1925. 1925. júl. 3. 205 Uo. 206 Szolnok város Képviselőtestületi jkv. 242/1925. 1925. okt. 30. Vő. JNSZML Jász- Nagykun-Szolnok megye Közgyűlési jkv. 1019/1926. 1926. nov. 25. 207 208 209 360 Szolnok város Képviselőtestületi jkv. 243/1925. 1925. okt. 30. Uo. Szolnok város Képviselőtestületi jkv. 244/1925. 1925. okt. 30.

Next

/
Thumbnails
Contents