Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 26. (Szolnok, 2011)

TANULMÁNYOK - HERMANN RÓBERT: Perczel Mór második honmentő hadjárata és az első szolnoki ütközet

A Szekulits-dandár január 19-én valóban meg is érkezett Karcagra, s másnap is ott maradt.105 Répásy Mihály vezérőrnagy, a tartalék hadtest parancsnoka január 18- án jelentette az OHB-nak, hogy minden harcképes erejét Kazinczy vezérlete alatt Perczel parancsnoksága alá helyezte, a harcképtelenekből (azaz a fegyvertelenekből) pedig egy dandárt alkotott.106 Kazinczy dandárja a 600-600 főnyi 2. és 3. utászzászlóaljból, a 150 főnyi vadászcsapatból, az 1. (Császár) huszárezred 400 lovasából, valamint egy-egy hat- és tizenkét fontos gyalogütegből (8, illetve 6 löveggel), összesen 1.750 főből. Nem tudni, hogy az utászzászlóaljak és a vadászcsapat állományából hová tűnt összesen 540 fő; valószínűleg a 35. honvédzászlóaljba, illetve a többi fegyvertelen csapatba osztották be őket. Répásy Perczelnek küldte el Albrich Károly őrnagy dandárját is, amely a 34. (Porosz herceg) gyalogezred 1. zászlóaljából (800 fő), egy század német légionistából (80 fő), az 1. (Császár) huszárezred 200 lovasából, valamint egy fél tizenkét fontos gyalogütegből (4 löveg), összesen 1.080 főből állott.107 Perczel január 18-án a Kazinczy-dandárt a Buttler- és Venturini- dandárokkal egy hadosztályba osztotta be, és Szekulits István alezredes alá rendelte. A Buttler-dandár gyalogságát az 54., 56. és 61. honvédzászlóalj alkotta, a Venturini-dandár gyalogságához a 16. gyalogezred nyolc százada, a 39. gyalogezred 1. zászlóalja, s talán a 44. honvédzászlóalj tartozott. Szekulits január 19-én arra utasította az egységparancsnokokat, „hogy a fegyvereket elő [illő?] rendbe hozzák", és a dandárparancsnokok 20-án délig jelentsék, „hogy vitézeik hogyan vannak töltéssel és lőkupakkal ellátva."108 A csapatok útba indítására január 19-én került sor. Ezen a napon a Szekulits-dandár Nádudvarról Karcagra vonult, s a még nála lévő 47. és 60. honvédzászlóaljat január 20-án indította tovább Kisújszállásra, ahol a Mihály Károly őrnagy vezette dandárhoz csatlakoztak. A Buttler-dandárnak január 21-én kellett volna Kisújszállásra vonulnia, de 20-án Perczel úgy döntött, hogy Kenderesre indítja. Január 21-én a dandár oda is vonult, majd 22-én továbbment Törökszent- miklósra. Ide követte a Venturini-dandár is. Innen csak január 24-én vonultak MOL R 306. Katonai iratok. 18. csomó. Az 56. honvédzászlóalj parancskönyve. Másolatát lásd HL 1848-49. 9/388. Répásy - OHB, Újváros, 1849 jan. 18. No. 102. MOL OHB 1849:688. A harcrendet lásd MÓL OHB 189:688., közli HERMANN R. 1995. 137-138. p. A légió 1. százada jan. 20-án Kunhegyesen 107 főt számlált. 107 fő. HL 1848-49. 10/198. Lásd erre Szekulits 1849. jan. 19-én kelt dandárparancsát. 56. zalj. pkv. dátum szerint. A többi alakulatra ld. Szekulits-hadosztály és Buttler dandárparancsait uo., valamint Szekulits jan. 21-i hadtestparancsát, MÓL HM Ált. 1849:2883. 228

Next

/
Thumbnails
Contents