Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 26. (Szolnok, 2011)
TANULMÁNYOK - SELMECZI LÁSZLÓ: A Jászság betelepedése és kialakulása
felvonulásának következtében a Tisza síksága, főként pedig a Muhiról Pest felé vezető főút széles sávja elnéptelenedett, s nagyrészt lakatlanná vált a későbbi Jászság területe is.7 A feltehetően a kunokkal együtt visszatelepedett jászok nemcsak szinte egyedüli lakosaivá váltak jelentős területeknek, vehették háborítatlanul birtokba a pusztává vált falvak földjeit, nem lévén tekintettel azok jogi helyzetére, hanem kedvezőbb társadalmi helyzetük miatt nem elhanyagolható szívóerőt is jelentettek a terület megmaradt jobbágynépességére, szolgarendű lakosságára. Megfogadva Tóth Péter legutóbb személyesen nekünk címzett kritikai észrevételeit,8 a következőkben a fennmaradt oklevelek adataira alapozva, összevetve azokat a helynévi és régészeti adatokkal, kíséreljük meg felvázolni a Jászság betelepedését. A birtokok (falvak, egyházak) elfoglalása a XIII. század második felében nemcsak és talán nem is elsősorban az újonnan betelepített kunok és jászok terhére róható fel, nem ők voltak a legnagyobb birtokszerzők. Mindenesetre az időszak törvénykezése rendre kitért, ezzel jelezve annak „hatékonyságát” is, a birtokok jogtalan eltulajdonításával, a különféle esetekben a jogbiztosítással, illetve a birtokosok valós sérelmeivel kapcsolatos problémákra. Hogy a tatárjárás utáni „jászsági” birtokjogi helyzetről általános képet rajzolhassunk, figyelembe kell vennünk a XIII. század második felének törvénykezését. Elsőként az 1267. évi dekrétumnak, amely a közép- és kisbirtokosoknak a tatárjárás utáni sérelmeit teszi szóvá, az ő különféle követeléseiket tartalmazza, a második paragrafusát. „Úgyszintén akarjuk, hogy az összes várföldeket és az udvamokok földjeit, amelyekre a mi nevünkben vagy a királynéasszony nevében népeket gyűjtöttek össze, a várnak és az udvamokoknak vissza kell adni, nehogy a falvak a szabad vendégek kiváltságos nevének örvendhessenek”.9 A követelés IV. Béla tatárjárás utáni politikáját bírálta, ugyanis a király telepítési politikájának következményeként létrejött „szabad falvak”, lényegüket tekintve ilyenek voltak a beköltözött jászok szállásai is, a legelementárisabb módon éppen a kisbirtokosok még javarészt GYÖRFFY György: Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza. III. köt. Bp. 1987. 51. p. Szűcs Jenő is azt vallotta, hogy a tatárjárás következtében az alföldi részek oly súlyos veszteséget szenvedtek, hogy a településhálózat valóságos szétrombolását a középkor végéig nem heverték ki. SZŰCS Jenő: Az utolsó Árpádok. História Könyvtár Monográfiák 1. Bp. 1993. 161-162. p. Vesd össze még KRISTÓ Gyula: Magyarország története 895-1301. Bp. 1998. 232-233. p.; ALMÁSI Tibor: A tizenharmadik század története. Bp. 2000. 85-90. p. TÓTH P. 2008. 9-10. p. Szöveggyűjtemény Magyarország történetének tanulmányozásához I. rész 1000-től 1526- ig. (Szerk.: Léderer Emma) Bp. 1964. 80. p. (továbbiakban: SZMTT) 11
