Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 26. (Szolnok, 2011)

TANULMÁNYOK - NOVÁK LÁSZLÓ FERENC: Nemesi ellenállás a Jászkunságban, különös tekintettel Jászapátira

Az egyház is belekeveredett a Tajthy-féle ügybe, ugyanis Tajthy István bécsi felutazásának költségei előteremtése érdekében az egyháztól is vett fel kölcsönt lóvásárlás okán. Bollók Mihály plébános - akit még 1806-ban Ozoroszky nótárius javaslatára hívtak meg Karcagról - a városi elöljáróság nemtetszését váltotta ki, vádolván, hogy szimpatizált a lázongókkal, s egyéb személyét ért vád is érte. Az apáti római katolikus pap panasszal fordult a kerülethez, s az kivizsgáltatta az ügyet. „Tekintetes Mihálkovits JóseffDlis Feö Nótárius, Parúczay Istvány Exactor, és Dlis Assessor, úgy Ágoston Jóseff Eskütt, és Feö Tiszt: Csuka Istvány Egri Kanonok, és VEsperes Urak írásban elöladni méltóztattak” az 1814. január 5-én tartott tanácsülésen vizsgálatuk eredményét. Bollók plébános panaszolta, hogy hét éve szolgál a városban, de ellene nem tett senki kifogást sem az érsekségnél, sem a Kerületnél. Erre a válasz: „Ezen Tanáts, sem ennek tagjai az A Fél Úrnak rósz hirit, nevit nem költötte, Plebánus Urat, a leg békételenebb, és leg izgágább embernek ki sem kiáltotta, Hanem, a midőn 1813ik észtben óik Májusban, a nyughatatlan, és ezen Városban tumultust, zenebonát kezdett lakosok ellen folytatott Fiscalis Perben hozott Interlocutoria Sententia az Nemes Tanáts, Perben állók, és öszve hívott nép előtt, Nztes Bathó Ferencz Eskütt Úr által publicaltatott volna, Dósa Páll ezen szavakra fakadt: Eskütt Úr, Nemes Tanáts ez a dolog nem ment volna enyire ha Tiszt: Plebánus, és Kalmár Istvány Senator Urak, a Lakosokat tanáttsal nem tartották, azokat fel nem ültették, és őket nem biztatták volna, Dósa Páll szavait, a Tanáts Házbúi szétoszlott Lakosok azonnal a Városban hirdettni kezdették, oly formán, hogy a Plebánus Úr ültette, bizgatta, és bíztatta fel, a Városban zenebonáskodókat, ő tarty a őket tanáttsal, ezt halván a Helybeli Lakosok, és más helységbéliekis, mit tudtak egybet mondani, ha nem hogy a Jász Apáthy Plebánus Úr a leg békételenebb, és leg izgágább ember, következendően maga magának költötte T. Plebánus rósz hirit, és nevit, miért tartotta a Tumultuosus népet tanáttsal, miért kerestette azokkal a Templomra ajánlott Gabonának árát, miért inqviráltatott az eránt Juratussal, miért inalle gáltatta azt a Zenebonásokkal a Fiscalis Perben; Hogy 7. esztendőktől fogva T. Plebánus Úr ellen sem Érsek eö Excellentiájánál, sem az Ttes Ns Distusoknál panasz nem tetetet az igaz, azt egyedül ezen Tanáts jó szívűségének tulajdonitssa, és köszönnye, mert 7 esztendőidül fogva soha sem élt ezen Tanátsal békességben, és szép egyet értésben, ennek hol egyik, hol másik tagját, hol pedig az egész Tanátsot sértette, mert sok dolgokat ezen tanátsnak, mint Patronatusnak híre, tudta, akarattya nélkül vitt magátúl véghez, jelessen: két, háromezer fiókban került 134

Next

/
Thumbnails
Contents