Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 26. (Szolnok, 2011)

TANULMÁNYOK - NOVÁK LÁSZLÓ FERENC: Nemesi ellenállás a Jászkunságban, különös tekintettel Jászapátira

gondolkozástí Lakosokkal együtt, és a kezdett Baj, zenebona, ha lehetséges jómóddal hozattatna ide haza a Nemes Tanáts által helyre, külömben e részben orvoslás az Ties Nemes Districtusok előtt alázatos Recursus mellett haladék nélkül eszközöltessen. A javaslatnak megfelelően Tajthy Istvánt és társait a városházára hívták, s megmagyarázták nekik, hogy a ház és kert hely, úgy szintén a korábbi földvásárlás törvényes keretek közt történt meg. Ezek után „Tajthy Istvány hely érül fel kelvén, nagy indulatossan a sessionalis Házban fel s' alá járván, nagy nyersen, nyakassan azt declarálta, hogy ház, és Kert helyet, úgy vett földet bírni Nótáriusunknak nem engednek, nékiek ord Nótárius Úr Minden Szentnél tovább nem Notáriussok, menyen haza hazájában Jász Berényben; Ezen szavainak töbszöri meg újítása utána Lakosoknak fel kiáltott gyerünk! Ne hadgyuk halálig! A jó gondolkodásúak, okosok szánakodtak, és álmélkodtak a Törvénytelenségen, nemis ellenzették Nótárius Úrnak sem Földeit, kerthelyét, javasolván a Kert helyet békesség okáért kevesebb qvántitásra húzni, a mintis az 55 öli Kert hely, 40 ölre deválváltatni rendjeim]. ” A tanács határozata szerint „Tajthy Istvány töbszöri nép ültetőnek, és lázítónak meg zabolázása, Nótáriusunk jó hírének, nevének helyre állítása orvoslása végett haladék nélkül” az írásba foglalt panaszt Jászberényben a „Palatinalis V Kapitány Úrnak be vitettni, és be nyújtatni egyes akarattal el rendeltetett”, a főbíró pedig megtiltotta az engedély nélküli csoportosulást, az istállókban történő összejöveteleket Apátiban. A személyes megtámadtatás miatt a nótárius addigi tevékenységéről bizonyságlevelet kért az apáti tanácstól, amelyet meg is kapott. A szintén 1812. június 6-án tartott tanácsülés határozata alapján: „Alább Írtak; ez Levelünk rendében el ismervén, azon hitünkre, mellyel Tanátsbeli hivatalainkhoz kötelezve vagyunk, Fejenként vallyuk; és bizonyittyuk: hogy Ozoroszky János Úr, mostani Ord Nótáriusunk, a ki Privilegialis Praesentánkra [...] activitássa és a Lakosokkal szép móddal, és szelédséggel való bánása végett resolváltatott a Jákóhalmi Nótáriusságbúl, Nótáriusnak, 17. esztendők folyása alatt, miólta tsak itten szolgál, magát józanan, híven, jámborúl, példássan, és szorgalmatossan viselte, mind az egész Tanátsot, kellőképpen tisztelte, szerette, annak engedelmeskedett, annak semmiben sem praescribált, mind pedig a népet, valamint a Gazdagot, úgy a szegényt betsülte, egy eránt fogadta, T. Plebanus Urainkal, úgy a Stativáns Nemes Katonaság feö Tisztyeivel békességben, szeretetben, és jo harmóniában élt, az erre keresztül utazott ország oszlopait, Úri Méltóságokat, Nemes Regementek Feö Tisztyeit, Magistratualis Tiszt Urakat, jó szívvel látva, azoknak promotiójában, és alkalmaztatásában tellyes igyekezettel, és serénységgel volt, azoknak ha a szükség úgy kívánta száma nélkül ebéddel, votsorával, fölöstökömmel tulajdon vagyonyábúl szolgált, házánál éjszakai szállást a Ties Nemes Districtusoknak, 128

Next

/
Thumbnails
Contents