Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 25. (Szolnok, 2010)
TANULMÁNYOK - BOTKA JÁNOS: Kunok-jászok katonáskodása és bandériumi hagyományai
Az ezekben az insurrectiokban való részvételük ősiségét s a többi „nemesi rendekkel való azonosságot”, illetve az azokhoz való közelséget nemcsak előszeretettel hangsúlyozták, hanem az eseményeket rögzítő dokumentumokba is mindig tudatosan beépítették. Mondván például 1814-ben is, hogy „benne vagyon egyenesen a Privilégiumban, benne vagyon az ország Törvényeiben ... hogy midőn a Haza védelmezése úgy kívánja, az országban lakó nemesekkel... fegyvert fogjunk ... újabb összve köttetésünk lészen ezáltal az ország nemes szabad Rendéivel... ”.64 A nemesi felkelésről rendelkező törvények mindannyiszor külön pontban határozták meg a kiváltságos kerületek, így a jászkunok ez irányú teendőit. Például az 1808. évi decretum (VI.) 14. pontja minden háromezer forintjövedelem után várt el tőlük egy-egy lovast, eltartással együtt. 1805-ben viszont az országgyűlés megelégedett „a tehetségük szerint” felajánlott 600 huszárral. Egységeikhez a tiszteket uralkodói jóváhagyással (a többi törvényhatósághoz hasonlóan) maguk választhatták meg, akiket az állandó katonaság tisztjeivel egyenlő hatáskör és megítélés illetett. Az országos felkelő sereg főparancsnoka - mint tudjuk - mindig a nádor volt, akinek ezen sereget a többi haderőtől függetlenítve kellett fenntartania és kormányoznia. A felkelő csapatokat kerületi (pl. dunántúli, tiszáninneni stb.) parancsnokságokra osztották, amelyeket a megyék, az egyes Kerületek és a városok egységei alkottak. (Az insurgens katonaság irányításában és vezényletében a magyar nyelv használata volt megengedett.) Az önkormányzati seregek a francia háborúk idején is a régtől szokásos hadi szemlék után kapcsolódtak a kerületi alakulatokba. Az önkormányzatok feladata volt a felkelést elrendelő törvény hatálya alá eső személyek pontos lajstromának elkészíttetése is. A közgyűlések döntöttek a szemlék helyéről, idejéről, a javasolt tisztek személyéről és az altisztek elfogadásáról. A nemesi insurrectio tehát a jászkunságiaktól nem követelt személyes felkelést, régtől csak egy meghatározott létszámú lovas egység kiállítására voltak kötelezve. Az 1741. évi helytállásuk - mely sokáig emlékezetes maradt az uralkodó közvetlen környezetében is - szinte mindvégig élt közöttük, és gyakran felidéződött hadi felkészüléseik során. így volt ez az 1741. évet követően meghirdetett országos felkelések idején is. Ezen események mindegyikének - valamilyen mértékig - a Jászkunság is részese volt. 1797-ben, amikor I. Ferenc április 8-án fegyverbe hívta a magyar nemességet, a Kerületek „mozgósítása” formálisan és ténylegesen is elmaradt. Azért maradt el, mert az uralkodó - bizonyosan figyelemmel az 1796. augusztus 30-án hozzá írott kérelmükre, melyben újabb 600 katonát előre JNSZML Jászapáti Katonaállítási ir. 1814. Capsa. 32/33. Fasc. 5. No. 43. rsz. 142. 61
