Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 25. (Szolnok, 2010)

TANULMÁNYOK - BOTKA JÁNOS: Kunok-jászok katonáskodása és bandériumi hagyományai

bővítve a magyar Lovas seregek teljes létszámára fog kiegészülni. A felkelő Nádori Ezred (jászok, kunok, hajdúk) egyébként - a hadrendet feltüntető kimutatás szerint - tartalék hadtestet (Corps de reserve) képezett, a kerületi generális parancsnoksága alatt. Bevetésére közvetlenül harc esetén sem került volna sor. 1800. december 25-től fegyverszünet volt érvényben, a békét február 9-én kötötték meg.53 1801 májusától folytatódott a Nemes Regiment regulárissá alakítása. A vonatkozó kútfők szerint a Nádori Ezred létrejöttének dátumaként mégis az 1800. évet fogadták el. Helyesen, hiszen valójában ez az év volt a kezdet, ami azonban nemcsak „a Palatinale Regiment” elnevezés meghatározásában mutatkozott meg, hanem a nádor megkülönböztetett figyelmét kísérő felkészítésben is. Az állandósításra vonatkozó királyi akarat a katonák körében vegyes érzelmeket váltott ki. Legfeltűnőbb esetnek a „Ns. Palatinak Regementből meg szökött és Hazájokba érkezett Hajdú városi Katonáknak elfelejthetetlen” tette mutatkozott, akiknek Böszörményben történt májusi elfogatása további nyugtalanságot váltott ki. A Kerületek, de különösen a Nagykunság tartott a „szomszédságban történtek” hatásától, ezért a katonák írásait lefoglalták, a posta nem továbbíthatta az otthonról küldött leveleket, a levélíró kántorokat, praeceptorokat, s a többieket előre megintették. Jászkunsági katonák szökéséről nincs nyom a vonatkozó forrásokban, mindazonáltal az 1801. szeptember 24-i jászberényi közgyűlés úgy kényszerült határozni - „mivel a Ns. Regementtül haza látogatott katonák az IJjakat rossz és kedvetlen beszédekkel elijesztik, és elvonják a katonai élettül, - hogy amely hazajött katona az ilyen beszédekben tapasztaltaim fog, azonnal örökös gyalog Katonának fog adatni”.54 Az említett megelőzési célzatú, de kemény intézkedések elsősorban abból fakadtak, hogy a Kerületek presztízse semmiféle katonai vonatkozású lazaságot nem engedhetett meg. Feltűnő azonban hogy a verbunk előmenetelére szolgáló akadályok több helységben jelentkeztek. Pedig szükség volt a korábbi szemlélet fenntartására, hiszen Hertelendy Gábor 1802. február 1-jén azt közölte a Jászkun Kerületekkel, hogy a „Regementnek egész Státusához képest még 699 közember kívántatna” (hajdúkkal együtt). A Kerületek körlevélben emlékeztették is a helységek bíráit, hogy a még hátra lévő létszám, minél előbb teljesítendő.55 53 ILLYÉS B. 1979. 79., 83. p. 54 JNSZML Kunszentmárton Körlevelek jkv. 1881. május 29. 51/24-25. 51/44. rsz. 294. 55 JNSZML Kunszentmárton Prothocoll. Curr. 1881. 51/44.; - Uo. 1802. 51/70., 51/103. rsz. 294. 54

Next

/
Thumbnails
Contents