Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 25. (Szolnok, 2010)
TANULMÁNYOK - BOTKA JÁNOS: Kunok-jászok katonáskodása és bandériumi hagyományai
II. 3. A második PALATINALE REGIMENT rövid története (1800-1868) A háború kiterjedése a lovasság szerepének további növekedését eredményezi. Ennek jegyében állítják fel 1798-ban az 5. és 7. számú huszárezredeket. A Jászkun Kerület kapcsolódó iratanyagából kitűnik, hogy a nádor 1799 első felében maga is gondol és konkrét intézkedéseket is tesz ún. Palatinus Regiment felállítására. A Kerületektől ekkor mindössze 362 főt várt el. A jászkunok július 5-i közgyűlésükön meg is ígérik, hogy „szép válogatott legényeket igyekeznek ... kiállítani".A Kiskunságra 120 fő, a Jászságra 145, a Nagykunságra 97 fő esett. A bevonulás tényleges lehetőségét az 1800. szeptember 4-én meghirdetett országos nemesi felkelés teremti majd meg. A szervezés gyors, amit nagyban elősegít, hogy a palatinus saját ezrede felállítását az insurrectiora építve határozta el megvalósítani. Erről Steössel József kerületi főkapitány (1800. október 26.) „a Palatinale Regement” eskütételekor így szólt: „Fönséges nádor Ispánunk ki kérte a Felséges Császártúl, hogy ezen kiállított sereg az Hajdú Városokból ide kapcsolandó osztállyal egyetemben - Nádor Ispányi Regement név alatt - kormányoztasson, és ugyan Fenséges Nádor Ispánunk oltalma, vezérlése és különös Kormánya alatt vitézkedjen, diadalmaskodjon. ”.47 A kerületi jegyzőkönyvi bejegyzés szerint a Jászkunságra 768 közvitézt számoltak, azaz két divisiot, (zászlóalj) a harmadik a hajdúságiakat terhelte. Öltözetük és felszerelésük teljesen megegyezett. A Budai mondur Comissioból maga a herceg rendelte meg a szükséges öltözeteket, lószerszámokat és fegyvereket. A menték, nadrágok világoskék posztóból készültek, de nem fehér, hanem fekete és sárga zsinórral lettek díszítve. A köpönyegeket, mint más Regimentek is, „fejér posztóbúi” varrták. Dolmány helyett viszont világoskék lajbit készítettek. A Kerületek minden tőlük telhetőt megtettek, Tiszafüredi Mesterektől is ők rendeltek 700 db nyerget (1 forint 10 krajcár/db.) A Nagykunságban a lovakat szeptember 22-re már összegyűjtötték. A legénység is készen várta a verbunkot, a toborzást. Jászberényben patkolták a lovakat, a szabókkal igazíttatták a Mundrokat. Jászapátiban a hónap végére már összeállították - 21-24 éves helyi redemptusokból - a helységre eső 40 rekrutát is; lovakat 50-60 forintét szereztek, amelyek legtöbbje elérte a 14 markos nagyságot.48 Október 12-én azután az Insurrectionalis Comissio elrendelte a verbunk megkezdését. A toborzást valamennyi helységben csaknem egy-egy nap alatt lefolytatták, hiszen már fel voltak készülve. így október 16-án a várt assentatio 47 48 50 JNSZML Jászkun Kér. Insurr. ir. 207/1800. rsz. 404. JNSZML Jászapáti Katonaállítási ir. Capsa 32/33. Fasc. 3. No. 23-25.