Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 25. (Szolnok, 2010)

TANULMÁNYOK - CSÖNGE ATTILA: „Nehogy a reakció idejében észrevegye”. Az 1947-es választási csalássorozat Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében

esetben, ha személyesen az illetőket nem ismerik a legszigorúbban igazoltassák. ”.49 A pártok aktivizálódása mellett az is közrejátszott a csalási kísérlet kudarcához, hogy maguk a csalók sem voltak kellően kiképezve, elővigyázatlanok voltak. Mivel az összeírással kapcsolatos különböző jegyzékek mellett fennmaradtak az egyes szavazókörök szavazási jegyzőkönyvei is, így számtalan dokumentált eset áll rendelkezésünkre. Nem egyszer gyanút keltett a hamis szavazók tömeges megjelenése és nem minden esetben magabiztos viselkedése. Jellemző volt az is, hogy a szavazókörökbe delegáltak átjártak egymáshoz, a központi választási bizottság tagjai is ellenőrző körutakat tettek és így értesültek arról, hogy ugyanazok a személyek több helyen is leszavaztak. Karcag 17. szavazókörében például: „Takács Lőrincz a 13 körzet bizalmija 15h 30’-kor megjelent a szavazó helyiségben és névjegyzék kivonatot hozott, melyet összehasonlítva az itteni névjegyzékkivonatokkal, Gábor Miklós név alatt kétszer fordult elő, csak az aláírás volt más. Tehát Gábor Miklós leszavazott úgy a 13. mint a 17.es szavazókörben. ”.50 A bizonyítottan csalással összefüggő eseteket általában telefonon, vagy futárral azonnal jelentették az illetékes központi választási bizottságnak,51 mely azután figyelmeztetni tudta a hozzá tartozó valamennyi szavazókört. A legtöbb esetben a fentihez hasonlóan csak utólag értesültek arról, hogy a korábban náluk járt szavazók között máshol is többszörösen voksoló emberek voltak. De akadt példa arra is, hogy valahol szabályosan rajtakapták a hamis szavazókat.52 Más esetben épp az keltett gyanút, hogy a tinta még meg sem száradt a hamis adatokkal kitöltött kékcédulán.53 Előfordult olyan „baki” is, hogy a kékcédulát Lukács Imre, a személyazonosságot igazoló rendőri lakcímbejelentő szelvényt Lukács Jenő névre állították ki.54 A szavazás titkossága miatt a csalással leadott szavazatok hovatartozását utólag nem lehetett megállapítani. Kivételes esetekben azonban úgy bukott le egyik-másik csaló, hogy szavazólapját kitöltötte, de az urnába bedobni már nem volt ideje. Jászberény 15. szavazókörében így egy szavazó esetében meg tudták állapítani, hogy az X-et az egyes kockába tette, tehát az JNSZML Választási ir. 1947. 17. rsz. Jászfelsőszentgyörgy. JNSZML Választási ir. 1947. 46. rsz. Karcag. JNSZML Választási ir. 1947. 125. rsz. Törökszentmiklós, 133. rsz. Túrkeve. JNSZML Választási ir. 1947. 56. rsz. Kisújszállás. JNSZML Választási ir. 1947. 46. rsz. Karcag. Uo. 451

Next

/
Thumbnails
Contents