Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 25. (Szolnok, 2010)

TANULMÁNYOK - CSÖNGE ATTILA: „Nehogy a reakció idejében észrevegye”. Az 1947-es választási csalássorozat Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében

A kizártak tényleges aránya az augusztus eleji 4,58-ról augusztus végére gyakorlatilag 4 %-osra csökkent, ami az eddigi becsült adatoknál kisebb és jól mutatja, hogy valóban sokan voltak, akiket a kommunista összeíró biztosok első körben kihagytak a névjegyzékekből és ezért utólag kellett számlálólapot benyújtaniuk. De nem tízezren, ahogy azt az országos listák alapján gondolhattuk, hanem csak háromezren. A más okból sikeresen fellebbezőkkel együtt azonban így is legalább hétezren voltak azok, akiktől nyilvánvalóan törvénytelen eszközökkel próbálták meg elvenni választójogukat, sikertelenül. Az eddig elmondottakat a választójogosultak és kizártak számáról és időbeli változásáról az 1 és 2. számú táblázatokban foglaltam össze. 1. táblázat: Kimutatás a választójoggal rendelkezőkről és a választójogból kizártakról Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében Forrás megnevezése ÁVO jelentés, aug. i4. Korrigált ÁVO jelentés, aug. 14. Második jelentés, aug. 20. Szolnokmegyei Népszava, aug. 21. MKP MB jelentése, szept. 9. Ideiglenes szavazóköri kimutatások aug. 10-ig Végleges szavazóköri kimutatások (maximális kizárással) Végleges szavazóköri kimutatások (minimális kizárással) I. Választásra jogosultak száma II. Választójogból kizártak száma I + II Összesen A kizártak aránya I + II együttes számából (%) 260859 11961 272820 4,38 242201 11961 254162 4,7 253159 12129 265288 4,57 251593 12094 263687 4,58 N/A N/A N/A 4,7 253498 12164 265662 4,58 258163 10759 268922 4,0 258468 10454 268922 3,9 448

Next

/
Thumbnails
Contents