Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 25. (Szolnok, 2010)

TANULMÁNYOK - FÜLÖP TAMÁS: Vármegyeháza „varázsütésre”. Jász-Nagykun-Szolnok megye székházának megépítése 1876–1878 között. II. rész

tekintetéből külön álló terveket készített a bizottság ajánlatba hozza hogy nevezett építész részére ez alkalomból 300frt tisztelet díj szavaztassék meg”.51 Jász-Nagykun-Szolnok megye bizottsága a megyeháza terveinek véglegesítése érdekében 1877. március 19-én rendkívüli közgyűlést tartott, ahol az építési bizottság mérnökének előterjesztése alapján a következő döntés született: a „Benkó Károly által módosított tervezet s arra vonatkozó 210.000 frtnyi előirányzat elfogadtatik, tudomásul vétetvén tervezőnek azon kötelező nyilatkozata, melynél fogva a fennkitett árban a törvényhatóság székházának felépítésére vállalkozni késznek mutatkozik” 52 A közgyűlés, mivel „tervező fáradozásai méltánylandók lévén” Pártos Gyula építész részére, a módosított tervek elkészítéséért a székházépítési alapból 300 forint kifizetését rendelte el. A fővárosi bírálóbizottság által januárban győztesnek nyilvánított pályázó azonban nem törődött bele a vereségbe. Nem könnyítette meg a helyzetet, hogy a megye által kivitelezésre elfogadott Benkó-féle terveket és költségvetést felküldték jóváhagyásra a belügyminisztériumba, majd a Tisza Kálmán vezette tárcától műszaki véleményezésre továbbküldték a Péchy Tamás által irányított közmunka és közlekedési minisztériumba, ahol „nem találtatott a terv elfogadhatónak”.53 A belügyminiszter 1877. május 19-én kelt levelében - miután a közmunka és közlekedési miniszter a benyújtott „építési terveket egyáltalán elfogadhatónak és a kivitelre ajánlhatónak nem találja, és a költségvetést, miután az csak összeges összeállítás, érdemlegesen meg nem bírálhatónak jelenti” - a benyújtott terveket és költségvetést visszaküldve, arra utasította a megye közönségét, hogy az illetékes közlekedési miniszter „sarkalatos megjegyzéseinek tekintetbe vételével egy egészen új tervet továbbá egy rendszeres részletezett költségvetést készíttessen, és azokat újbóli műszaki Uo. JNSZML Jász-Nagykun-Szolnok megye kgy. jkv. 2/1877. 1877. márc. 19. SIPOS O. 1878. 18. p. Péchy Tamás (Alsókázsmárk, 1828. dec. 6. - Bp., 1897. szept. 17.) politikus, miniszter. Abaúj vármegyei politikus, fiatalon részt vett a szabadságharcban, majd az osztrákok büntetésből besorozták. Az 1860-as években kapcsolódott be a megyei közéletbe, 1867-től a megye első alispánja. 1868-ban balközép programmal országgyűlési képviselő lett. A Szabadelvű Párt tagjaként 1875. márc. 2-től 1880. ápr. 14-ig közmunka- és közlekedésügyi miniszter a Wenckheim-, ill. Tisza-kormányban. Minisztersége idején jelentős eredmények születtek a vasútépítés, a folyamszabályozás, a főváros fejlesztése terén. 1880-tól 1892-ig a képviselőház elnöke. In.: Magyar Életrajzi Lexikon 1000-1990. Online változat. Magyar Elektronikus Könyvtár http://mek.oszk.hu/00300/00355/html/ (Letöltés dátuma: 2010. jan. 29.) 312

Next

/
Thumbnails
Contents