Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 25. (Szolnok, 2010)
TANULMÁNYOK - FÜLÖP TAMÁS: Vármegyeháza „varázsütésre”. Jász-Nagykun-Szolnok megye székházának megépítése 1876–1878 között. II. rész
vakolatot cementből, a burkolatok általában fenyőből, de a közgyűlési teremben és a főispáni lakásban tölgyfából, a pénztár és levéltár ablaktábláit és ajtóit vaslemezből kívánták elkészíttetni. A bádogos munkákat cinkből, a szennyvízlevezető csöveket égetett agyagból, az ablakok üvegezését az utca felé „Solin”, míg az udvar felé „Léger-féle” üvegtáblákból kellett megvalósítani. Az új előírás szerint az épület főhomlokzatán a megye címerét sóskúti kőből, míg a többi szobrászmunkát kívül cement-, belül pedig gipsz anyagból kellett elkészíteni. Összefoglalóan a bizottság elvárása szerint az új terveknek és költségvetésnek aszerint kellett megfelelni, hogy „általában véve minden munka és anyag a czélnak megfelelőleg szolid de egyszerű, más részről Ízletes legyen ”.44 Az építtető bizottság 1877. február 24-i ülésének jegyzőkönyve szerint - „a tervezett helyiség a legszükségesebbekre leszállítatván, az építési anyagok szorosabban megjelöltetvén” - „a jelen lévő műértő építész urak felkérettek, hogy a reductioknak [valamint a kibővített terület] tekintetbe vételével”, a soron következő bizottsági összejövetelre új terveket és költségvetést készítsenek. Annak érdekében, hogy az építési bizottság „a vállalat kivitelében minél biztosabb adatokkal rendelkezhessen [...] a díjazásra jogosított mindkét pályamű illetőleg terv [készítője] egy általános alaprajzot és költségszámítást a jövő márt. 17-én Szolnokon tartandó bizottsági ülésre készítvén, azokat magokkal hozni és a bizottságnak bemutatni szíveskedjenek ”.45 Az újonnan elkészítendő tervek költségvetése „a bizottság véleménye szerint 210.000forint körül mozoghat”, s elvárás, hogy a mérnökök a pénzügyi számításokat „akként szerkesszék, miként annak biztos kivitele önmaguk által is eszközölhető legyen”.*6 Pártos Gyula és Benkó Károly - akiknek „alkalmazkodás végett” a megyei mérnökök által felvett új helyszínrajzot és a bizottsági jegyzőkönyvet is kiadták - felkérést kapott arra, hogy a már díjazott pályamunkáik átdolgozásával, illetve a kibővített építési telekbe illesztésével új tervrajzokat és költségvetést szerkesszenek. A „fent nevezett meghívott szakértők készségüket felajánlották”, így a bizottság elnöke a testület következő ülését 1877. március 17-én reggel 9 órára összehívta. A mérnökök által készített új tervrajzok közti végső döntést, s így a megvalósítás alapját jelentő terv kiválasztását ez az értekezlet készítette elő. A jegyzőkönyv szerint mind Pártos, mind Benkó 10.000 forintos biztosíték mellett - nyilatkozatot tett arról, hogy új terveik kivitelezési költsége nem haladja meg a 210.000 forintot, s az épület Uo. Uo. A székházépítési bizottság jegyzőkönyve. Szolnok, 1877. febr. 23-24. JNSZML Alispáni iratok 1876-1894. Cs. 9. 99. (Beszúrások a szerzőtől: F.T.) 309