Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 25. (Szolnok, 2010)
TANULMÁNYOK - FÜLÖP TAMÁS: Vármegyeháza „varázsütésre”. Jász-Nagykun-Szolnok megye székházának megépítése 1876–1878 között. II. rész
portás, a várnagy és a hajdúk szobái, illetve a börtön. A tervpályázat kiírói tekintettel voltak a modern tűzvédelmi, illetve kényelmi-higiénés szempontokra is, ezért meghatározták, hogy az épületnek zárt folyosókkal, tűzmentes burkolattal, cserépkályhákkal, a padláson elhelyezett vízmedencéből táplált, átfolyó vízzel tisztítható zárt árnyékszékekkel is rendelkeznie kell. Az épület Tisza felé eső belső részét a pályázók terveiben parkosított, csatornázott, tóttal, emésztő- és trágyagödörrel ellátott, istállókat, „félszert” és jégvermet is magában foglaló udvarral kellett „lezárni”, valamint a folyóba torkolló szennyvízlevezető csatornával kellett kiegészíteni. A melléképületekben kívántak helyet biztosítani a lovaknak, a kocsiknak és a tűzoltó berendezéseknek. A bizottság „a fennforgó viszonyokhoz leginkább alkalmazott és ennélfogva leginkább használható tervnek és költségszámításnak jutalmazására” is gondolt, melynek értelmében eredetileg az első helyezett pályázónak a székházépítési alapból 700, míg a másodiknak rangsorolt pályázónak 400 forintos pályadíjat kívántak fizetni.7 A pályadíjak tekintetében végül a megye közgyűlése - mérsékelve az elismerés összegét - 500 és 300 forintban állapította meg a győztesek jutalmát. A pályázatok benyújtásának határidejét 1877. január 1-jében, a helyét pedig Sipos Orbán alispán hivatalában jelölték meg. A benyújtandó pályázat feltételeit meghatározó ülésen Szolnok város polgármestere, id. Scheftsik István, az építési bizottság tagjaként bemutatta „a székház telkéről felvett térrajzot”, azzal a megjegyzéssel, hogy amennyiben szükségeltetik, „a kérdéses telek homlokzatán és egész szélességében a mellette lévő kis utczából még egy, esetleg két öllel szélesíthető”.8 Az építési telket végül is néhány héttel később, már a pályázat kiírása után - a megyeháza alapterületének növelése és a megfelelőbb elhelyezés érdekében - keleti és nyugati irányban további két portával és egy utcával szélesítették. A székházépítési bizottság 1877. január 18-án tartotta meg a benyújtott pályázatokat értékelő ülését. A megadott időpontig összesen 17 jeligés pályázat érkezett be, a következő sorrendben: 7 1. „Szabadság, szerelem, E kettő kell nekem” 2. „Magyarország nem volt, hanem lesz” 3. „Építészet” 4. „Tisza” 5. „Szorgalom az iparnak” 8 Uo. 7. p. Uo. 293