Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 25. (Szolnok, 2010)

TANULMÁNYOK - BOTKA JÁNOS: Kunok-jászok katonáskodása és bandériumi hagyományai

nádorral és a királyi kamarával, valamint a vármegyékkel és a végvárakkal. Földje továbbra is a Királyi Korona tulajdona volt. (Peculium Sacrae Regni Coronae), lakói a király jobbágyai. Adói, szolgáltatásai a kamarát illették. A török előrenyomulásával ezeket az egri vár védelmére rendelték (1552-1596). A XVII. században a budai tiszttartó szedte be, az adót pedig időszakonként Heves és Pest vármegye.

Mivel ebben a korban a Jászkunság közvetlen katonai szolgálatot nem teljesített, a terület jelentőségének és politikai súlyának megítélésében mind meghatározóbb tényezőnek mutatkozott az ország védelméhez megkövetelt adók és szolgálatok teljesítése. A jászkunságiak komoly figyelmet fordítottak erre a körülményre, s az elvárásoknak igyekeztek úgy megfelelni, hogy kollektív jogaik birtokában továbbra is jelentékeny tényezői lehessenek a magyar koronának.8 Azt is elérték, hogy „a régi szokás szerint” kelljen teljesíteniük, önkormányzati kereteik megtartásával.

Az „adók” nemei, fajtái például döntően egyezőek voltak: cenzus (földbér), dica regia, a tized és a kilenced helyett fizetett ún. akó (termékszolgáltatás búzából, árpából, vajból és sajtból), ajándékok, nádori tiszteletdíj, a robot megváltása, az officiálisok járandósága, borkimérés, esetenkénti fuvarok. Ugyanakkor a teljesítések határideje, megoszthatósága, a megművelt földterülethez (cenzus) mért terményszolgáltatások régtől eltérőek voltak a jász, a nagykun és kiskun népességnél. A földbért (a XVI. században telkenként egy forint) a Nagykunság és a Jászság évi három részletben fizette évszázadokon át, a kiskun települések két részletben. Mindhárom térség átalány alapján fizette a cenzust, a jászok például évi 600 Ft-ot, ami a török korban szinte nem is változott. A jászok akóban búzából és árpából a cenzus kétszeresét adták budai quartáliában, a nagy- és kiskunok csupán 50%-ot (!). Vajból és sajtokból a jász településektől kértek 20%-kai kevesebbet.

A török részre követelt adók, szolgáltatások, fuvarok mértékének azonban a jász-kunok esetében is inkább csak a hódítók szándéka és lehetősége szabott határt. Általában egyezségre törekedtek velük is. A források azt valószínűsítik, hogy a török részről jóval nagyobb terhek nehezedtek rájuk. Szembetűnő a pénzterhek kétszeres-háromszoros súlya, különösen a Nagykunságban és a Kiskunság északi területén. A törököknek évente egy részletben fizettek. Erről az önmaguk közül választott ún. községi „török bíró” gondoskodott.

BOTKA J. 2000. 72-73. p.

20