Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 25. (Szolnok, 2010)
TANULMÁNYOK - ELEK GYÖRGY: „Értünk Kunság mezején”… Táplálkozástörténeti adatok Karcag város 18. és 19. századi irataiból
Laczka János megírta, hogy „a’ Boza italnak ’s abból készült cziberének a’ Kánok között nem tsak híre és nyoma vagyon, hanem azt némellyek, kivált a ’ szegényebbek még ma is készítik ’s élnek vele...Ezt a’ Bozót a’ Kánok kukoricza lisztből készítik, mellyet tésztának tsinálván ’s pogátsára szaggatván, kementzében megpirították, aztán darabokra tördelvén dézsára, ha tetszett cserépedényre rakták, rá meleg vizet töltenek (tettek-e hozzá valami más szert nem tudom) melly csakhamar forrásba jővén, fermentálódván, megsavanyodott és szőke színt váltott, mellyből máig is fenn álló köz mondások, vagy példa beszédek származtak; nevezetesen a’ jó kedvű, tsintalankodó emerről azt szokták mondani: hiszen feléledt, mint a ’ boza czibere; a ’ szőke, fehér hajá gyermeket pedig szőke bozának tsáfolják”.104 Ez talán az utolsó tudósítás a boza készítéséről, mert míg az ittas, boros, pityókás jelentésű „bodzás” kifejezéssel még az 1970-es években is találkoztunk, addig a boza nevű ital rég eltűnt a karcagiak mindennapjaiból. A gabonafélékből készíthető italok továbbélését mutatja viszont az a recept, amit 1985-ben jegyeztem le Karcagon. A kukoricabomak nevezett ital már cukor és élesztő hozzáadásával, tehát nem a bozaerjesztés ősi hagyományával készült, de talán ennek az emlékét őrizte meg.105 Bor A kunok földje a középkorban nem volt szőlőtermő vidék. Oláh Miklós ország leírásába is az került be, hogy a Kunságon „odaszállított borokat” isznak. Ugyanezt igazolják az évtizedekkel később keletkezett iratok. 1551-ben a nagykunságiak arról panaszkodnak, hogy utasításra a Fráter György ispánjaitól átvett rossz minőségű borokat kellett kimérniük. Ezek egy része viszont a rossz (hozzá nem értő) borkezelés miatt rájuk savanyodott.106 A Hasznos Mulatságok, 1826. 408-409. p. Idézi PALÁDI-KOVÁCS A. 1966. 77-78. p. Oláh Istvánná, sz. Cseppentő Erzsébet (akkor 58 éves) karcagi lakos elmondása szerint a kukoricabort az ’50-es években készítették leginkább a tanyán, mert bolti vagy kocsmai borra nem futotta. A receptet egy öregasszonytól tanulta, viszont más, gabonából készíthető italról nem tudott. A kukoricabor készítése: 1-1,5 kg tisztára mosott, durvára őrölt (két vagy három darabra tört) kukoricához tettek 1 dkg élesztőt, 1 kg kristálycukrot és 8-10 liter vízzel felöntötték. Meleg helyen hamarosan forrni kezdett, és 8-10 nap alatt kiforrt. Forrás után a habját leszedték, a levet lefejtették, üvegekbe töltötték, de ledugaszolni csak két hét múlva volt szabad, mert gyakran másodszor is kiforrt. Nem volt tartós ital, minél elébb meg kellett inni. „Általában megcsináltuk egy disznótorra és mire a disznó fel lett dolgozva, igencsak mindig el is fogyott”. Jellegzetes, édeskés szaga volt, és a kukorica is érződött rajta, de nagyon itatta magát és hamar „megbolondította az embert”. GYÁRFÁS I. 4. köt. 55-58. p. 152
