Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 24. (Szolnok, 2009)
TANULMÁNYOK - ELEK GYÖRGY: A Karajános-gáttól a hortobágyi vasúti hídig (Tájtörténeti áttekintés)
függően adott utasítást a nyilasok kimérésére. Mivel a város alkalmazottainak illetményében is szerepelt bizonyos mennyiségű nád, a nádasok felmérésekor egy-egy területet „a közönség” számára vágattak le, de olyan eset is volt, amikor a lakosoknak személyenként meghatározott mennyiséget kellett leadniuk a közös célokra.139 A nádaratáshoz a száraz, hideg idő volt a legjobb, ezért a kimérést igyekeztek lehetőleg minél hamarabb megejteni, nehogy nagyobb havazás vagy váratlanul érkező „lágyulás” akadályozza a vágást. A „Nádvágó Rét el osztását” 1817-ig a határ egy pontján indították és nyílhúzással (sorsolással, sorshúzással) eldöntött sorrendben, 80-120 öles dűlőkben, tizedenként kapták meg a gazdák a részüket. A lakosság számának, ezzel együtt a kimérendő nyilasok számának a megnövekedésével változtattak a 18. századi gyakorlaton. 1817 decemberében a kiosztás meggyorsítására, másrészt az esetleges időváltozás kárait megelőzendő, célszerűnek látszott felgyorsítani az osztást, ezért ekkortól kezdve két nádosztó csoportot jelöltek ki. A két csoport a határ két egymástól távol eső - keleti és nyugati - pontjáról egyszerre indította az osztást.140 Ez volt a rendszer a rét fennálltáig, az 1860-as évek közepéig. A nyilas kimérése után ki-ki maga gondoskodott a nád levágásáról, de feltételezzük, hogy a család, rokonság vagy szomszédság fogott össze (hiszen a kiosztás tizedenként, ház sorjában történt) és együttesen takarították le a juttatott „plágát”. Az összekötözött kévéket, - ahogy azt Kátai Gábor naplójának 1855. évi feljegyzéséből, meg a kisújszállási Kúpnád-sziget nevéből sejthetjük, - egy ármentes helyre hordták össze. Innen vitték haza, a hótól függően szánon, szekéren esetleg ember vonta „gyalogszánon”. Ha nem volt farkasordító hideg, a vágás idejére kunyhót raktak kinn valami partosabb helyen és ott is háltak, megspórolva a sok kilométeres bukdácsolást a hóban-hidegben.141 A 19. századi feljegyzések igazolják a már idézett 1789. évi jelentést. Jó nádaló helyet sejtetnek az Orsolyán, a Földégésen, a Botonáson, az Apavára-sziget környékén és az Apavára-derékban, a Halason, a Sajtos-tőnél, az Ürömréten, a Nádas-éren, a Bánfi-derékban, a Sebes-érben és a Hegedűsderékban. A nádaló helyeket is felügyelték és igyekeztek a tilalmat betartatni. 139 1 793-ban pl. felszabadították a rétet, vagyis nem tettek osztályt, hanem mindenki ott és annyit vágott le, amennyit tudott, viszont fejenként 50 kévét a város szükségére kellett beszolgáltatniuk. (Tjkv. 1793. november 9.) 1810-ben a gazdák a nekik járó nyilason felül további két ölet kaptak, hogy a város szükségére rájuk kirótt 20-20 kéve nádat is levághassák belőle.(Tjkv. 1810. december 18.) 1818-ban az Orsolyában növő igen szép nád ,,a' Város szükségére hagyasson” (Tjkv. 1818. december 6. 796. sz.), 1827-ben a ladányi határ közelében levő Bánfi derék nádasát hagyták meg a városnak. (Tjkv. 1827. szeptember. 23. 501. sz.) stb. 140 JNSZML Kg. v.lt. Tjkv. 1817. december 28. 805. sz. 141 JNSZML Kg. v.lt. Tjkv. 1819. február 1. 31. sz. Sarkadi Andrást azért vonták felelősségre, mert a réten nádvágóval megvágta társát, Szendrei István. Mint kiderült csak meg akarta ütni, mert Szendrei „a' réten ideig (ti. ideiglenesen) tsinált kunyhót meg gyújtotta. ” 92
