Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 24. (Szolnok, 2009)
TANULMÁNYOK - ELEK GYÖRGY: A Karajános-gáttól a hortobágyi vasúti hídig (Tájtörténeti áttekintés)
A Berettyóval a Kerületek helyeslése ellenére sem történt semmi különösebb, ezért Kisújszálláson, hogy az eddig az árvizektől megkímélt kaszálókat megóvják, nagy munkáról hoztak határozatot. A nyugatról és északról dél felé utat kereső víz a Karajánoson meg a Hattyús és Halas laposokon át ömlött a kisújszállási földre. Egyetlen akadálya volt, mégpedig az országutat a dél felől védő vízfogó gát. Nos, az őszi esőzések megindulta előtt Kisújszállás városa az említett „vízfogó Karajános gáttól kezdve a' (Magyarkai) Ravaszlyukon, Lukáts fenéken, Domb szigeten és Siskás szigeteken keresztül a Pásit sziget farkáig” érő, vagyis a Karaj ános-gáttól dél felé a két város határán végig vonuló, összesen 2.866 öl, azaz 5.434 méter hosszúságú, 2,5 öl talpszélességü gát emeléséről határozott, s azt a következő év elejére fel is építette.82 Ennek a gátnak köszönhető, hogy tavasszal az errefelé eső rétet „kinek kinek szabad tetszése szerint való haszonvételre” fel is oszthatták a kisújszállásiak.83 A gátépítési munkát 1836-ban folytatni szándékozták a Ládafia mentében, „onnan megfordulván a' Berettyó mellett egészen a' Kút zugig... ” 84' mentesítve ezzel a határ keleti szegletét. Az ilyen kisebb, helyi jelentőségű munkák a tiszteletreméltó igyekezet mellett sem voltak célravezetők. A táj vízrendszere ugyanis egységes egészet alkotott és tartós, mindenkinek megfelelő eredményt csak a probléma átfogó rendezésével lehetett volna elérni. Ez viszont csak 1846-tól, a Tisza és a Berettyó 1860-as évekbeli szabályozásával indult meg, s még később, a méregdrága Hortobágy-Berettyó csatorna elkészültével oldódott meg. Addig tovább folytak a helyi próbálkozások, amelyek számtalan igen komoly súrlódáshoz vezettek, hiszen az ilyen vízrendezés meg gátépítés azt jelentette, hogy elgátolván a lefolyást, valamelyik másik település határára rekesztették vagy irányították a vizet. Az ilyenekkel, ahogy Kelemen János szerepi földbirtokos fogalmazta, mindössze csak temérdek „ haszontalan munkálatok tétettek... ezen Kerületnek egyes községei által határjaiknak az áradásoktól megmentésére,”85 Ez történt itt is. Az északról érkező víz levonulásának irányát jól mutatja a nagykunsági elöljárók 1834. június 18-án kelt levele, amelyben leírták, hogy a Kunság több év óta nehéz esztendőket él át. Most is reménységgel néztek az aratás elé, de „hirtelen elő ömlik Dobnál kiszakasztva a' Tisza, 's a' Hortobágy folyón becsap a' Madarasi határba, onnan a' Karczagi 's Kisújszállási végre az T. Kevi S2 JNSZML Kisújsz. v.lt. Tjkv.1833. szept. 25. 605., és 1834. jan.30. 83 JNSZML Kisújsz. v.lt. Tjkv.l 834. márc. 9. 125. ,, Minekutánna ezen Közönség a' Réti földeket huzamos munka és szorgalmatosság által az Esztendőként elő kerülni szokott víz áradásoktól meg szabadította, ezen okból a szerencsével élni akarván, köz megegyezéssel elhatároztatott, hogy a' mondott Réti plága kinek kinek szabad tettzése szerint való haszonvételre osztasson fel. “ 84 JNSZML Kisújsz. v.lt. Tjkv.1836. márc. 5. 71. sz. 85 JNSZML JKK lt. Fasc. Nr. 835. Kelemen János Szerep község birtokosának levele. Kelt Pozsony 1844. március 9. 76
