Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 24. (Szolnok, 2009)

TANULMÁNYOK - ELEK GYÖRGY: A Karajános-gáttól a hortobágyi vasúti hídig (Tájtörténeti áttekintés)

egyórányi távolságra Marjalakával, északon egyórányira Karcaggal, nyugaton Bócsával határos és általában, de főként dél felé mocsaras és nádasokkal borított terület. Az áradások némelyike (valószínűleg a 17. század második felétől érezhetően megváltozott vízrajzi viszonyok miatt) még a falu egykori telkét is elérte, mert azt is feljegyezték, hogy a település helye „az árvizek miatt felismerhetetlen ”, templomának csekélyke maradékai azonban látszanak.43 Az órában megadott távolságokból és más iratokból úgy tűnik, hogy Magyarka méretei csak 1699 után bővültek ki a mai déli határokig. A többször említett 1487. évi határvizsgálatban a megújított határok a Berettyó folyónál lévő Vészsziget, a Torsalapossa, a Keszegestó és a Hegedűshát sziget-en („insulam Hegedűshát sziget”) húzódtak Bucsa és Hegyesbor között.44 A térképre gondolva a határvonalat látható, hogy Hegyesbor falu területe nem csak egy délkelet - északnyugat irányú, valóban ék formájú beszegellés volt, mint a későbbi térképek mutatják, hanem a Hegedűshátat érintve egészen a középkori Marjalaka (ma Kisújszállás határában) határáig ért. Azzal és Ecseggel volt délről szomszédos. A tizenöt éves háború következményeként az érintett települések közül Magyarszállás, Bucsa és Hegyesbor is elpusztult, s a nagykunsági falvak birtokgyarapítása a holt falvak földjének bérletével folytatódott, úgyhogy Hegyesbor területéből szép nagy részt a kun földhöz származtattak. Ezért lehetséges, hogy a Vészszigeten, a Hortobágy folyónál, a 17. században már Ecseg és Maijalaka falvak, valamint Bucsa és Magyarka puszták hátárai találkoztak. Mivel a 17. század végén Marjalaka és Ecseg is elnéptelenedett, ezért az újabb határjárást már Karcag és Kisújszállás városok, valamint a sajóládi Pálos szerzetesek és a Harruckem, később Wenckheim birtokká lett Bucsa puszta között kellett megejteni. Ez az eljárás sem volt egyszerű, mert az első kihallgatásokat 1749-ben rögzítették, de még 1762-ben is igen sok tanút előkerítettek és megkérdeztek hozzá.45 Az 1762 szeptemberében kihallgatott tanúk részben régi ecsegi lakosok maradékai, részben olyan idősebb karcagi, kisújszállási, túrkevei férfiak voltak, akik valamikor az öregektől, főként ecsegiektől tanulták meg a határt. Elmondásuk szerint „ a' hármas határ ritka Bocz Szigetihez nem messze a' Berettyó vizén túl, Hortobágy szigetiben, Tövisses

43 CSEH Géza: A Nagykunság leírása az 1699. évi Pentz-féle összeírásban. In: Zounuk 17. Szolnok, 2002. 208. p. Magyarszállás falu bizonyára az árvizektől mentes hátra épült, ez a terület azonban a vízszint 17. századi emelkedésével időről-időre víz alá került. Ilyenre a Magyarkától 25-30 kilométernyire nyugatra lévő Turgony nagykun falu esetéből is tudunk példát hozni. 1733-ban a kenderes-turgonyi határjáráson vallják idős tanúk, hogy az 1670-es évek táján, amikor a turgonyiak a „ turgonyi templomiul (a ) halomhoz lakni a vizek miatt kigyöttek, azon halmot kérték temetőnek (a) kenderesiektől az Csonkaérnek Turgony felől való szélén.” (Elek János 58 éves karcagújszállási gazda vallomása.) In: ELEK Gy. 2004. 27. p.

44 HAAN L. 1870. 2. köt. 103-104. p. „Quod primoincepissent in loca Vészszigeth dicto, penes fluvius Berettyó, a parte videlicet occidentali, ubi unam métám terream de novo posuissnet, inde transeundo versus plagam septemtrionalem locum puta Torsalapossa et stagnum Keszegestó usque insulam Hegedüshát sziget... ”

45 JNSZML Kisújszállás v.lt. R.sz. 274. Etsegi határrúl való contraversialis

64