Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 24. (Szolnok, 2009)

ADATTÁR - TÓTH ALBERT: Egy kisújszállási tanár levelezése Szent-Györgyi Alberttel

Ugyanezt a stencilezett, szigorúan nyilvántartott szöveget (St. sz.: 172/1973) kiküldtem Woods Hole-ba is azzal a kéréssel, hogy kézjegyével lássa el, mintegy hitelesítve azt.9 Kérésemet teljesítve 1973. november 23-i feladással megkaptam a dedikált szöveget. A kísérő levelében szereplő „kis beszéd” erre vonatkozik. „ Tisztelt Tanár Úr! Köszönöm szíves sorait és a kis beszéd szövegét. Nagyon meg leszek tisztelve, ha az én nevemet viseli a verseny. Híve Szent-Györgyi Albert”10 9 Az 1973. november 26-án bebélyegzett Szent-György Albert levél fehér színű borítékja két bélyeggel, kézi címzéssel, 19x10 cm-es méretben. A benne lévő levél november 23-án kelt. Mellékelve a levélben a „kis beszédének nevezett dedikált, stencilezett szöveg. (TAST) 312

Next

/
Thumbnails
Contents