Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 24. (Szolnok, 2009)

TANULMÁNYOK - FÜLÖP TAMÁS: Megyeháza a Zöldfa vendéglő telkén. Jász-Nagykun-Szolnok megye székházának megépítése 1876–1878 között. I. rész

kívánta biztosítani.76 Az igazságügyi minisztérium számára tett elígérkezés ellenére a város joggal tartotta fontosabbnak a megyei közigazgatási hivatalok elhelyezését, mint a Karcagra telepített törvényszék visszahelyezését. Mivel azonban a törvényszék Szolnokra történő áthelyezéséről sem kívántak lemondani, a testület késznek mutatkozott újabb alkalmas helyiségek átadására. Erről döntött a képviselőtestület az 1876. november 7-i közgyűlésén, ahol kinyilvánították, hogy „ a visszahelyezendő első folyamodású királyi törvényszék hivatalos helyiségei számára” a városháza épületét, két évig minden anyagi követelés nélkül hajlandó Szolnok átengedni, s a városháza mellett egy ideiglenes börtönt is megépíteni.77 A szándék komolyságát az a négyezer forintos „ takarék pénztári könyvecske ” volt hivatott igazolni, amely az építkezés céljára elkülönített összeget tartalmazta. A megyei hivatalok és a törvényszék együttes elhelyezése nehéz feladatot rótt a városra, ráadásul a képviselőtestület mindkét hatóságnak ugyanazt az épületet ajánlotta fel, közel egy időpontban. Mivel azonban a megyei hivatalok prioritást kaptak, s igénybevételi szándékával az igazságügyi tárca is késlekedett, a közgyűlés úgy döntött, hogy „a városi közönség [...] az úgy nevezett törvényszéki épület I és II emeletét, mely helyiség az összes megyei hivatalokat magába befogadni képes - Jász-Nagykun-Szolnok megye közönségének a központi megyei hivatalok helyiségéül 1876. évi október hó 1-től ideiglenes használatra, minden fizetési követelés nélkül, átadja. ”.78 A helyszűke azonban rávilágított arra a tényre, hogy Szolnok a megye megalakulásakor nem rendelkezett olyan épületekkel, ahol a törvényhatóság közgyűlése és hivatalai az új megyeháza megépültéig megfelelő módon elhelyezhetők lennének. A város ezért már az első pillanatban átmeneti megoldást javasolt: az alakuló megyegyűlés számára - a szükséges átalakításokkal - rendelkezésre bocsátja a népkör nagytermét, az ún. „Scheftsik-féle kertben lévő Arena helyiséget”. A képviselőtestület végül abbéli reményét fejezte ki, hogy felajánlását követően mind a belügyminiszter, mind a megye „mélyen tisztelt közönsége” mindent megtesz azért, hogy Jász-Nagykun-Szolnok megye a legrövidebb időn belül megalakuljon, a megyei hivatalok azonnal Szolnokra költöznek, és a megyei székház a lehető leghamarabb felépül. Szolnok polgármestere 1876. augusztus 23-án a rendkívüli közgyűlés jegyzőkönyvi kivonatát és a számításba vehető 76 Az épület éves bérleti díja 3000 forintot tett ki, ebből az ügyészség és a járásbíróság hivatali helyiségei után az illetékes minisztérium 1000 forintot megfizetett, a fennmaradó összeg előteremtésére, már az előterjesztés pillanatában 26 lokálpatrióta magánszemély 1702 forintnyi felajánlással kötelezte el magát. Uo. 77' JNSZML Szolnok város képviselőtestület kgy. jkv. 137/1876. 1876. november 7. 78 JNSZML Szolnok város képviselőtestület kgy. jkv. 121/1876. 1876. augusztus 20. 161

Next

/
Thumbnails
Contents