Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 22. (Szolnok, 2007)

TANULMÁNYOK - Elek György: A Gergely-halomtól a Karajános-gátig – Tájtörténeti áttekintés. II. rész / 9. o.

húzódó úton érték utói a hajdúk, a szoboszlói legelők kifosztása után hazafelé igyekvő rácokat, és „Kara János nevű vezérüket a mocsárba vesztve ", nemcsak a rablott jószágot vették vissza, de egy máig élő földrajzi névnek is adományozói lettek.

115 A Túri út 18. századi használatáról, a rajta zajló forgalomról, valamint a környezet változásairól becses adatok maradtak ránk. Kenderes község 1822-ben, az 1521-ben kelt határjárási oklevélre hivatkozva, területrevíziót kezdeményezett a kisújszállásiak terhére. A lefolytatott vizsgálatban számos tanú tett vallomást a vitás területről, megemlítve a Túri utat is.

116 A Kurvahát-sziget (ma Karahát) nevezetű vitás területet és környékét, a 18. század végéig rendszeresen elöntötte az árvíz, ezért főként halászással, nád- és kóróvágással, kaszálással, legeltetéssel élték. Azonban partos hely (a környezetéből kiemelkedő hát) lévén „ország útja volt rajta, mert hamarább meg száradt, mint a' Karajános. " A tanúk emlékezete szerint, közismert és jelentős forgalmú útvonal volt. A megkérdezettek példákat hoztak, hogy Nádudvarról Túrra marhákat, a karcagi kancaménest Tajóra, a Kiskunságba, más lovakat a környékbeli Csorbára hajtották át itt, vagy éppen a túri vásárra mentek errefelé. Megyesi András 78 éves, karcagi gazda pedig arra emlékezett, hogy a Kurvaháton ,,a' Kisújszállási földön, a' Török Háborúba élet vitelbűi jővén (ti. 1787-ben a Belgrád alatti táborból - E.Gy.) hazafele... megálltunk vagy 8. szekérrel, 's Karczagi Filep Mihályt és Pálfi Andrást, kik Debreczenből jövő Kevi szekérről Békót és Kolompot loptak 's nállok megtaláltuk, meg is vágattuk." A forgalom miatt, az 1730-as évektől a kisújszállásiak egy „földházban" kocsmát létesítettek a Kurvahát-szigeten. A kocsma mellett kutat ásattak a jószág részére, viszont - valami érbe ástak bele, - mert a kútnak „sós vize volt. " Különlegességének és jótékony hatásának gyorsan híre ment és sokan „fördőnek" hordták beteg emberek részére. Mindez addig volt, amíg a Mirhó-gátja meg nem épült. Miután „az árvizet elfogták" és ,,a' Víz ki apadt", a kisújszállásiak szántással és vetéssel használták a hátat. A sós kútnak 1822-ben már csak a híre volt, az ismeretlen nevű „Kortsmát (is) szárazabb idő lévén lejjebb vitték a Kara János felé" - ahol a vizsgálat idejére már az is A mocsárnak nevet adó eseményt korábban (ELEK György: "tsak bujdosás volt éltetünk. Karcag, 2004.) a Rákóczi-szabadságharc idejére (1709) tettem. Újabb adatok szerint azonban a 1704-5-ben már ismert földrajzi név volt. SZML Kisújszállás v. lt. 276. sz. 37