Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 22. (Szolnok, 2007)

TANULMÁNYOK - Elek György: A Gergely-halomtól a Karajános-gátig – Tájtörténeti áttekintés. II. rész / 9. o.

A „Botsai Ravasz Juhnál" 1803-ban javasolták erdőföld kimérését. A hely kiválasztása jól példázza az ismertetett gyakorlatot, hiszen kiszáradóban lévő lapos területről volt szó. Mégis jó pár év eltelt, amíg korábban a Kanvágtára, onnan az Üllőbe tovább vitt erdő ismét a Hármashatárhoz került. 1810 tavaszán ,,a' Szeg Határnál" kezdve, a kunhegy esi és a kisújszállási határok mentében ki is mérték a 30 öl hosszúságú dűlőket.

107 A telepítés a következő évben megtörténhetett, mert 1812-ben az itteni erdőcsősz - igen nyomorúságos - bérét is meghatározták.

108 A vizektől felszabadult térség azonban nem kedvelte a fákat. 1814 nyarán, a tanács a harmadik ráerőltetett kísérlet után megállapította, hogy a karcagi határ, „a' Székessége miatt a' Földnek,... semmi fát meg nem szenved..." Javaslatot is tettek ennek hivatalos vizsgálatára, megállapítására és megszívlelésére.

109 Javaslatukat nem vették figyelembe, ellenben új parancs érkezett. Ennek nyomán a város az ősz folyamán 30 köböl (3.725 liter) makkot vásárolt Szalontáról, és azt - egy öl földre egy meszely nyit juttatván - kiosztották, s mihamarabb elvetni parancsolták. (Mivel ez november közepén történt, alig van kétségünk a teljesítést illetően!) A következő tavasszal Latzka Lajos, kerületi „erdő inspector" kikocsizott a Hármashatárhoz megnézni a helyszínt. Tapasztalatait úgy foglalta össze, hogy „az iszonyú távolság (10-12 km E.Gy.) miatt... lehetetlen lesz erdőt építeni rajta. Igen nagy része pedig szántatlan és vetetlen, s a' mi vetve van is Csősz nem léte miatt veszedelembe lesz." A tanács természetesen nem késett a válasszal, de ettől persze nem nagyon változott semmi.

110 Sőt! 1816-ban hatalmas árvíz futotta meg a határt, és a friss telepítésű erdőföldön rövidesen ismét megjelent a mocsár. „Az új erdő náddal fordulván fel - írják - mivel ott a' hol nád van, semmi elő menetelét a' fának úgy se lehet reményleni a' privatusok pedig a víz által el mosott barázdáknak meg nem tettzese miatt nem is tudják már rátáikat", engedélyt adtak a nád levágására, kivéve az olyan helyeken, ahol kóró nőtt, mert ott bízni lehetett a fák megmaradásában.

111 Rövidesen a tilalom alatt hagyott földről is kiderült, hogy „ a' hátas részeken sints semmi jele a' makk fának, mellyel be volt vetSZML Karcag v. It. Tjkv. 1803. dec. 15. 557., 1810. jan. 13. 13., márc. 12. és márc. 26. SZML Karcag v. lt. Tjkv. 1812. nov. 3. 771. SZML Karcag v. lt. Tjkv. 1814. júl. 9. 614. SZML Karcag v. lt. Tjkv. 1815. márc. 11. 197. A válasz az volt rá, hogy sokan nem szántásba, hanem kapával vetették. Más, közelebbi helyet a tanács nem tud kijelölni, csősz pedig van, neki hamarosan házat is építenek majd a helyszínen. Az utóbbi komolyságáról csak annyit, hogy a csősz egy év múlva, már segítségért esedezik, mert a gazdáktól nem kapja meg a bérét. SZML Karcag v. lt. Tjkv. 1817. nov. 24. 730. 35