Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 21. (Szolnok, 2006)
TANULMÁNYOK - Berta Ferenc: Gyógyszerészek, gyógyszertárak Szolnokon / 57. o.
Végigtekintve a patika és az otthonául szolgáló épület történetét, kicsiben, mint cseppben a tenger, előttünk áll az elmúlt másfélszáz esztendő históriája. Kezdve a kiegyezés korának nagy gazdasági fellendülésével, amely Szolnokból, az évszázados álmot alvó településből modern intézményeket, közöttük gyógyszertárakat igénylő nagyvárost növelt, a békés virágzás esztendein át az utolsó évtizedek zűrzavaráig. Tanúként mára pusztán a változások nyomait magán hordó épület maradt, némi csekély írásos lenyomata az eseményeknek és a szájhagyomány. Habár a jogutód „Fehér Kereszt" Gyógyszertár ma is áll és működik, a tanúk már jó ideje eltávoztak közülünk, a régi patika felszerelés nagy része elkallódott az idők során. A krónikásnak soksok apró mozaikkőből kell összeraknia a maga munkáját, ha hírt akar adni róla, hogy volt egyszer Szolnokon egy első, s azután egy második patika. Az „Isteni Gondviselés" Gyógyszertár 72