Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 21. (Szolnok, 2006)

TANULMÁNYOK - Elek György: Üllő, Üllőlapos és Berek – Tájtörténeti áttekintés / 25. o.

században már Bereknek nevezett határrészt jelenti. Az Üllő tavát tehát a 17. század második felében halastóként hasznosították, s ez így lehetett a maradék települések 1683-ban bekövetkezett elnéptelenedéséig, amikor közel két évtizedig, mindössze a gyakorta háborgatott és „megfutott" Karcagúj szállás volt lakott. A vizsgált területen, az 1699. évi összeírás idején csak Madarasra tértek vissza a gazdák, Fábiánsebestyén és Orgondaszentmiklós után Kápolnás és Ködszállás is végleg elpusztultak, a gazdátlan határokat a karcagiak és később a madarasiak vették használatba. A hatalmas folyómedret, amely megfelelő mennyiségű vízutánpótláshoz sem jutott,

46 nem gondozta, tisztította senki - így aztán szép lassan vízinövények lepték el, az apadó vízfelületet benőtte a gyékény, és mind nagyobb felületét borította be a nád. A víz eltünedezése persze a meder egyenetlenségének megfelelően szakaszosan, kisebb-nagyobb foltokban jelentkezett, úgyhogy kihasználása még hosszabb ideig, többféle céllal is lehetséges volt. Délkeleti részéről, amely a Berek egy részével együtt 1745-től véglegesen Karcag város határa lett, a karcagi tanács 1743-ban azt jegyzi fel, hogy „ Varga András Halász bíró Társainak ...az Üllő vizét ki adtuk ugyan harmadába ... "

41 Egy évtizeddel később, 1754-ben már madarasi lakosok nyertek bebocsáttatást a területre, mert nekik az elöljáróság megengedte az üllőbéli csíkászatot, a fogott csíkok harmadrésze fejében.

48 Úgy véljük az, hogy az egykori vízfelület a 18. század közepére csíkászó hely lett, az erőteljes elmocsarasodás, a kezdődő kiszáradás következménye, amelyet a későbbiekben a tulajdonosok is „segítettek". A Karcag birtokába került mederszakasz kiszárítására, a mederpatkó két vegén gátakat emeltek. 1765 októberében azt határozták, hogy „ az Üllő vizén, hogy avagy tsak Gazból Gát töltessen addig is még eső leszend és földel hantái üdő szolgálván meg színeit essen, el végeztetett. "

49 A gátépítési és gátfelújítási munka tíz esztendővel HBML Debrecen v. ir. IV. A. 101 l/a 14. k. Protocollum 1668. SZML Kunmadaras lt. Iratok 119. B. csomó Határlevelek 1737-1825. a No. 6. sz. alatt található iratok között az 1757. október 18-án kelt (tanúvallomások Gacsa puszta ügyében). Ebben Nagy Péter 40 éves tiszaroffí lakos azt vallja, hogy a határt „ az Üllő nevő 's Tinordbul (ti. egy észak felől lévő szomszédos érből - a szerző-) ki szakadott ér tartja ..." Az Üllő bizonyára innen, és a kunkápolnási mocsár felől kapott vízutánpótlást, vélhetően az ezekkel való átfolyása, kapcsolata akadozott és szűnt meg a 18. század első felében. SZML Karcag v. lt. Tan. jkv. 1743. január 24. GYÖRFFY István: Nagykunsági krónika. Karcag, 1984. 43. p. SZML Karcag v. lt. Tan. jkv. 1765. október 11. Sajnos nem tudtam megállapítani, hogy mindkét gátat a karcagiak építették-e? Közös határról lévén szó, az egyiket bizonyára Madaras készíttette el. Későbbi adatokból úgy tűnik, hogy a Kápolnás felőli medret zárták el a karcagiak. 36