Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 21. (Szolnok, 2006)

ADATTÁR - Szikszai Mihály: „Ledőlt a bálvány” – A Rákosi-rendszer jelképeinek eltávolítása 1956-ban, Szolnok megyében / 273. o.

irodájából, valamint a Magyar Szovjet Baráti Társaság helyi épületéből szobrokat és Lenin, Sztálin, Rákosi képeket hordtak ki, amelyeket szétvertek. 38 Kunszentmártonban 1956. október 27-én, délután 18 órakor a tanácsháza épülete előtt nagygyűlést tartottak. A gyűlés után a tömeg a templomkertben lévő szovjet emlékművet ledöntötte. Ezután megállítottak egy arra haladó tehergépkocsit, az emlékmű maradványait felpakolták a platóra, majd a Körös hídról a folyóba dobták. 39 Martfűn 1956. október 25-én, a Tisza Cipőgyár dolgozóinak egy csoportja Szolnokon járt orvosi vizsgálaton. A megyeszékhelyen történt események hatására, Debreceni Béla vezetésével, már ekkor el akarták távolítani az üzem homlokzatán lévő vörös csillagot. Az üzem vezetése azonban megakadályozta tervük végrehajtását. Másnap október 26-án, korán reggel Ács igazgató elrendelte, hogy a gyár homlokzatán lévő vörös csillagot áramtalanítsák, szereljék le és az épület tetején, fektessék le. A feladattal Hegedűs Józsefet bízta meg, aki több emberrel felment az épület tetejére, az ötágú csillagot leszerelték, majd az udvarra dobták. 8 óra körül a gyár lakatos műhelyének dolgozói, szerszámokkal felszerelve elindultak a lakótelepen lévő szovjet emlékműhöz és ott Pudmer Mihály, Csősz Péter, Matastik András kalapáccsal verte az emlékmű talapzatát. Mivel puszta kézzel nem lehetett ledönteni az alkotmányt, segítségül hívták az 5. sz. Mélyépítő Vállalat dömperét. Hegedűs József, Fazekas István és Dombi János kötelet erősített a szoborra, Tóth István felállt a dömperre, hogy az, jobban tudjon kapaszkodni. Az első próbálkozásra a kötél elszakadt. Ekkor vette át az irányítást Sárközi Mihály - aki valaha részt vett az építésénél - és közölte a többiekkel, hozzanak drótkötelet és kössék magasabbra, mert csak így érhetnek el eredményt. Az újabb próbálkozás már sikerrel járt. Az emlékműről letört gömböt Török Károly és Dombi József a Tiszába gurították. Az emlékmű ledöntését követően a forradalmárok egy csoportja gépkocsira szállt és átmentek Tiszaföldvárra. 40 Mesterszállás községbe október 26-án érkeztek a Tisza Cipőgyár forradalmárai. 41 A hozzájuk csatlakozott helybeliekkel leszedték az ötágú SZML Szolnok Megyei Bíróság B. 491/1957. ÁBTLO.-17702/2-a. SZML Szolnok Megyei Bíróság B. 557/1957. Az ÁBTL V. - 150376. sz. jelentésben október 27-i dátum szerepel. Az időpont nyilvánvalóan hibás, október 26-án indult a forradalmárok csoportja gépkocsikon a Tisza Cipőgyárból Tiszaföldvár, Cibakháza, Mesterszállás felé. 285

Next

/
Thumbnails
Contents