Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 21. (Szolnok, 2006)
TANULMÁNYOK - Gyökös Eleonóra: Társadalmi reprodukció és mobilitás két mezőtúri középiskola tanulóinak vizsgálata alapján 1920-1930 / 119. o.
területekről betelepülő, vagy gyermekeit magyarországi iskolába járatni szándékozó családokat kell feltételezni. Az esetek túlnyomó részében, a történelmi Magyarország területén lelhető fel a külföldiként kimutatott születési hely. Mindkét iskolára jellemző adat, hogy a külföldön születettek közül legtöbben Romániából származtak. A lánygimnáziumban a 12,8%-át, míg a fiúgimnáziumban a 12,4%-át jelentette ez, a tanulóknak. A trianoni Magyarországra betelepülők között, a csehszlovákiai születésűek voltak többségben, a megyei sorrend azonban megegyezett a gimnáziumok diáksága körében tapasztalhatóval. 52 A romániai születésűek azonban 10 százalékponttal nagyobb arányban képviseltették magukat a mezőtúri diákság, mint a megyei népesség körében. Érdemes megvizsgálni, hogy a területelcsatolások miért elsősorban Erdélyből érkezőkkel növelték a mezőtúri diákság létszámát. Már a 14. század folyamán, Mezőtúron át, vezetett a legrövidebb út Budáról Erdélybe, 53 s az 1858-ban épített Budapest-Arad vasútvonal is érintette a várost. A későbbiekben kiderül, hogy vajon a kedvező közlekedés-földrajzi helyzet mellett, volt-e az iskoláknak saját jellegükből fakadó vonzerejük, s ha igen, azt milyen felekezetű és társadalmi helyzetű családokra gyakorolták? A tanulók születési- és lakóhelyének vizsgálata a kiemelt osztályokban 2. táblázat: A fiúgimnázium tanulóinak születési hely szerinti megoszlása a kiemelt osztályokban Születési hely első negyedik hatodik nyolcadik Magyarország 599 78,7% 416 79,2% 267 " 76,3% 225 75,0% Románia 89 11,7% 60 11,4% 51 14,6% 42 14,0% Csehszlovákia 13 1,7% 13 2,5% 8 2,3% 9 3,0% Szerb-Horvát- 9 1,2% 7 1,3% 5 1,4% 6 2,0% Szlovén Királyság Egyéb vagy 51 6,8% 29 5,5% 19 5,4% 18 6,0% hiányzó adatok Összesen 761 100,0% 525 100,0% 350 100,0% 300 100,0% A trianoni Magyarország és Jász-Nagykun-Szolnok megyei lakosok születési hely szerinti megoszlása az össznépesség százalékában: Románia 2,2 % és 1,3 %, Csehszlovákia 0,7 % és 2,6 %, Szerb-Horvát-Szlovén Királyság 0,9 % és 0, 2%, Ausztria 0,1% és 0%. MKSH 1941. 24. p. BORCSICZKY Béla: Magyarország legfontosabb kereskedelmi útvonalai a XIV. és XV. században. In: Földrajzi Közlemények. XLII. kötet. 1914. Bp. 306. p. 132