Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 21. (Szolnok, 2006)

TANULMÁNYOK - Cseh Géza: Három nemzedék – Adatok a szolnoki Scheftsik család múltjából / 81. o.

hadifogolytáborból, az Amur folyó vidékéről(!) sikerült megszöknie és valószínűleg Kínán át, rendkívüli veszélyes és viszontagságos úton hazatért. 1918-ban már egy osztrák-magyar csapattestben a francia fronton, Verdun-nél küzdött az összeomlásig. Több ízben megsebesült, rendkívüli bátorságáért számos háborús kitüntetést szerzett. A fegyverszünet megkötése után, hazatért szülővárosába és főhadnagyi rangban a szolnoki gyalogezred géppuskás századának lett parancsnoka. A Tanácsköztársasággal kezdettől fogva szembehelyezkedett, és 1919 áprilisában Törökszentmiklóson ellenforradalmi felkelést szervezett. Ezért a vörösök letartóztatták és tíz napig a szolnoki fogházban őrizték. Május 2-ára virradóan azonban a románok elől menekülő Vörös Hadsereg a várost kiürítette, a 68-as gyalogezred laktanyájában lázadás tört ki, és Scheftsiket hozzá hű legénysége kiszabadította fogságából. A fellázadt katonákból és a módosabb szolnoki polgárokból fehér gárdát szerveztek, és a hadviselésben legjártasabb Scheftsik Györgyöt választották meg parancsnoknak. Ám a román hadsereg előnyomulása a Tisza vonalánál leállt és május 3-án délután, a Budapestről idevezényelt vörös csapatok ismét benyomultak a városba. Bár a fehér gárda a téglagyárnál, a fűtőháznál és a belvárosban is igyekezett a támadást feltartóztatni, a túlerő rövid idő alatt áttörte a védelmet. Scheftsik felmérve a helyzet kilátástalanságát, lovával végigvágtatott a szolnoki főutcán és menekülésre szólította fel embereit. Majd a folyón átúsztatva, a Tiszántúlra menekült. A románok azonban bajtársaival együtt lefegyverezték és mint hadifoglyokat, útnak indították őket Románia felé. Scheftsiknek és néhány társának mégis sikerült megszöknie, Szegedre menekültek és csatlakoztak Horthy Miklós Nemzeti Hadseregéhez.

75 Az internált szolnokiak nagy része azonban még félév múlva is román hadifogolytáborokban sínylődött. A városban rekedt és a vörösök fogságába került fehérek sorsa pedig különösen tragikusan alakult. Szamuelly Tibor vészbírósága halálra ítélte, és a tengerészkülönítménnyel a temetőárokban agyonlövettette őket. Egyes adatok szerint 32, más források alapján 52 fehér lázadót, - köztük néhány, a harcokban ténylegesen részt nem vett szolnoki polgárt - öltek meg, és ezzel a város Dunapataj után, a vörös terror második legvéresebb színhelyévé vált. Scheftsik 1919 augusztus elején, a tanácskormány lemondása után a Nemzeti Hadsereg egyik szakaszával bejutott Budapestre, ám a románok bevonulása miatt, innen rövidesen távozniuk kellett. 1919 novemberétől, mint a Prónay különítmény nyomozó alosztályának parancsnoka, a kelenföldi laktanyában és a főváros területén máshol is, számos gyilkosságban, az elfogottak halálra kínzásában vett részt. 1920. április 28-án a különítményesek a szolnoki fogházból a letartóztatott és csupán néhány évre elítélt, volt direktóriumi tagokat, tisztségviselőket és más baloldali személyeket, az abonyi SCHEFTSIK Gy. 1935. II. 251-252. p. SZML Alispáni iratok 24.718/1939. 106