Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 20. (Szolnok, 2005)

TANULMÁNYOK - Tomkó Viktor:Török közigazgatás Magyarországon: A szolnoki szandzsákbégek története II. / 9. o.

6. Levél Muharrem szolnoki szandzsákbégnek. Szatmár (?), 1619. március 2. 175 Nagos (nagyságos) Szolnoki (Zolnaky) szandzsákbég (szancsok bek), úr barátunk, minden hozzánk illendő tisztességes dologban való barátságos szolgálatunkat ajánlván, kívánunk Istentől minden jókat kednek (kegyelmednek) boldogul megadatni. Elvettük az ked (kegyelmed) levelét és minden részeiben megértettök, úgy vagyon az hogy az elebbi levelönknek rend tartása szerint, derekas válasz tételönket Kassára (Cassara) halasztottuk volt, nem azért hogy nem akartunk volna semmit írni, hanem hogy az dolognak jól végére menvén bizonyosabb választ írhatnánk, mert az ketek (kegyelmetek) regesztromának tartása szerint azoknak jobb része nem az hatalmas római császárnak birodalmába, hanem az erdélyi (Erdély) birodalomban vannak, mostan is erről egyéb választ nem írhatunk, hanem meg vagyon hagyva az kapitányoknak hogy az húsvét időjében Kassára (Cassara) gyölekezvén azoknak az dolgoknak tőlük bizonyosan végére mehessönk, ezalatt megparancsoltuk hogy az szent békességet az két hatalmas császár között megtartsák, és ha afféle csavargókat kaphatnak megfogják és kezemben hozzák, de jóakaró szomszéd úr barátunk, ím értjök az sok panaszt, mi is panaszolkodhatunk, mert az Homonnai (Homonnay) uram marháinak jobb része oda vagyon, kiről találták is meg immár az budai basát, annak felette az szendrőiekben (Zendreyekben) kik valami halakért mentek volt az Tiszára sokakat közölök az törökök levágtanak, némelyeket közölök el elfogdostanak, némelyeket az Tiszába ugrottanak, és így minden gonoszságot tolvaj ságot arról is az részről megcselekszenek, kinek semmi büntetése nincsen, melyre való nézve ha innét is valamit cselekszenek kit mi nem dicsérhetönk és nem is javallunk nem csuda, mert az szent békességet mind egy s mind más részről igen meg kellene tartani, ím nem régen is ketek (kegyelmetek) haddal gyölekezett és az falukra ki küldőtök az szegénységre új szokatlan adót vettek, ha azért nem tudnám mire vélni keteknek (kegyelmeteknek) ebbéli szándékát, magok oltalmáért ha mit cselekszenek, kit mi ugyan nem javallunk, ketek (kegyelmetek) ad okot rá: mi mindazonáltal afféle csavargókat valahol hallhatunk kergettettjök, Ónodban most is egyet fogattunk, ím értök hogy ketek (kegyelmetek) is egyet fogott, azért kellett kérnök hogy mingyáron kölgye kezönkhöz, arra felelőnk, sőt ugyan emberségünkre írjuk Kednek (Kegyelmednek) hogy érdeme szerint megbüntetjük, melyből az ked (kegyed) hozzánk való szomszédbeli barátságát elvárjuk. De hogy ked (kegyelmed) fenyegetőzik ki nem illenék, és az kinek illik az Ked (Kegyelmed) levelét el is OL. E 204. 47. cs. magyar eredeti. 55

Next

/
Thumbnails
Contents