Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 20. (Szolnok, 2005)

ADATTÁR - Benedek Gyula: Határnyomozás Kecskemét és Lajos között a nagykőrösiek kérésére / 265. o.

mert eddig az én földemnek s az kecskeméti határnak ... azon belül [az] lajosi puszta határa, akkor még az három vermek nem voltak ott, azután ásták, amelyeket az mostan megírt okokra nézve vallotta, az mostani lajosi határjáráskor kérdetett meg Kis Mihály, hogy azért ásatta mivel ő is csak addig vette mástól azon szántómezőt; 38 Az hatodik [kérdésre]: hallotta eleitől fogvást, hogy az kérdőpontban megjelölt helyre viszen az lajosi határ, az körösi lakosoktól, sok ízben, mindenkor úgy hallotta és nem másképpen; Az hetedik [kérdésre]: semmit [nem] vallott, Az nyolcadik [kérdésre]: a kérdőpont szerint tanúsította, hogy személyesen látta és hallotta; Az kilencedik [kérdésre]: hasonlóan a kérdőpont szerint tanúsította, hogy Lajos puszta határjelét személyesen ismeri és hogy az ugyanazon körösi helység lakosainak a valóságos és békességes használatában volt; Az tizedik [kérdésre]: éppenúgy vallotta ugyanabban a formában, a kérdőpont szerint, mint a kilencedik pontra vallott, Az tizenegyedik [kérdésre]: határjeleket nem tud, hanem azt tudja, hogy mindenkor azon helyen lévő nyaralókat az körösiek bírták kicsinységétől fogvást, s úgy emlékszik reá; Az tizenkettedik [kérdésre]: körösiek engedelméből bírták az kecskemétiek azon nyaralót, Kőrösre is adóztak tőle, körösi Urházi János és Daróczi János vágták ki azon nyaralót, azért, hogy Kecskeméten lakott, Kőrösről mentek el lakni, Kecskemétről egy esztendő múlva nem engedték aztán bírni Godán Demeternek; Az tizenharmadik [kérdésre]: hallotta, hogy az lajosi határ az kérdőpontban megjelölt határjelre viszen s tudja is, hogy azon helyig szabadon, békességben élték az körösiek az lajosi határt; Az tizennegyedik [kérdésre]: mindenkor körösiek bírták haszonbérbe az lajosi határt, de az kecskemétiek hatalmasul foglalták el az lajosi határból, egyébként kiderült melyre bírták, élték [usuálták] az feljebb megírt vallomásából, esztendejét nem tudja hány lehet miolta egyszeris-másszoris hatalmasul foglalták foglalják beljebb együttis-másuttis az lajosi határt; Az tizenötödik [kérdésre]: amint a második tanú tanúsította; Az tizenhatodik [kérdésre]: semmit [nem vallott]; Az hatodik tanú a nemes Csatái, másképpen Nagy [Csathai aliter Nagy] János ugyanitt Kőrösön, 52 éves, eskü után vallotta; Az első [kérdésre]: tudja, hogy soha nem volt villongóban az kérdőpontban megjelölt határjel; Pontosabban „vásárolta mástól azon szántómezőt". 278

Next

/
Thumbnails
Contents