Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 20. (Szolnok, 2005)
ADATTÁR - Benedek Gyula: Határnyomozás Kecskemét és Lajos között a nagykőrösiek kérésére / 265. o.
4. Tudj a-é, hallotta-é az tanú, hogy az kecskeméti Hegedűs János balkéz felől csináltatott kertje mellett, mind az ő kaszálómezején és az szántóföldein által viszen az lajosi határ az Faj dos nevezetes hegyre? 5. Az mostani - másodszori - lajosi határjáráskor 22 midőn az Fajdoshegy alá jutottunk volna vallja meg az tanú, mit hallott az Kecskeméten lakozó Kis Mihály szájából az őmaga - úgymint Kis Mihály — szántóföldjein ásott vermek felől: miért ásták és kik ásták azon három vermeket 23 s ki akaratjából? 6. Tudj a-é, hallotta-é az tanú, hogy az Fajdos-hegy alatt lévő említett Kis Mihály földjén ásott három vermektől napnyugatra fordulván az néhai kecskeméti Kovács Máté fia, úgymint Kovács Mihály kaszáló mezején lévő körtvélyfa 24 bokrocskára viszen egy darabon mind az ő kaszálómezein által az kecskeméti Kati Péter szántó- és kaszálómezein lévő szilfa bokrok körül s onnan [az] kecskeméti SZÍVÓS Mihály mostan fennálló kölesvetése 25 között, keresztüláltal, az nagy, öreg szilfák mellett, avagy ellenében, mintegy távol, mind napnyugatra viszen az lajosi határ egy nagy, öreg homokhalomra? 7. Tudj a-é, hallotta-é az tanú, hogy az nagy öreg homokhalomtól, az kecskeméti Boros János kertje mellől megyén napnyugatra egy völgyben lévő körtvélyfához, s innen kecskeméti Pál Gergely kútja ellenében lévő egy föld határhányásra megyén az lajosi határ, Mely hányásnak az közepin egy hangyazsombékos [Hangjia Sombikos] vagyon? 8. Tudj a-é, halotta-é az tanú, hogy az lajosi határ az megemlített helyről ugyanazon Pál Gergely szántóföldjén napnyugatra menvén [az] kecskeméti Kovács Péter kertje mellett lévő, egy nagy, öreg határhányásra vezet, Az mely határon az kecskeméti lakosok is most nem villonganak, hanem megegyeztek? 9. Tudja-é, hallotta-é az tanú, hogy [az] azon megegyezett határtól egyenesen napnyugatra menvén, az budai ország-szekérúton keresztül menvén, 26 az lajosi határ viszen egy nagy, öreg domb tetejére lévő föld-határhányásra? 10. Tudja-é, hallotta-é az tanú, hogy [az] azon nagy öreg domb tetején túl, napnyugatra viszen az lajosi határ az benei [Benei] puszta ország-szekér Az ezt megelőző legközelebbi határjárást 1678. augusztus 19-én tartották kecskeméti kezdeményezésre egyoldalú kecskeméti részrehajlással, amelyet a jelenlegi jegyzőkönyvben több tanú nem ismert el. Amennyiben a helyzet úgy kívánta, vermeket /gödröket/ is mélyíthettek határjelként. Vadkörtefáról van szó, amely akkoriban igen elterjedt volt az Alföld más részein is. A köles apró, gömbölyded termésű takarmány és gabonanövény, köleskása és tészta alakban emberi fogyasztásra is alkalmas volt, főként állatok etetésére szolgált. Minden jel szerint arról a pontról van szó, amelyet a mai Kecskemét felé vezető 5. sz. főútvonal képez a határvonal metszésében. 271