Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 20. (Szolnok, 2005)

TANULMÁNYOK - Csönge Attila: A Magyar Kommunista Párt Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében 1944-1946 / 173. o.

emlékei. Sokaknak egyéni elképzelései voltak a kibontakozásról és jövőről, és ennek megfelelően láttak hozzá a feladatok végrehajtásához. Tipikus példái ennek a nemzeti bizottságok kapcsán már említett esetek, vagy épp a jászapáti titkár Duna-Tisza-közi Területi Bizottsághoz íródott levelében foglaltak: „A párt irányvonalát tudomásunk szerint helyesen értelmezzük, mikor azt mondjuk, a szabadság azt jelenti, hogy a kommunistának is szabad harcolni elvéért, a demokrácia azt jelenti most, hogy a többség - tehát a munkáspártok többsége a polgári pártokkal szemben - akarata érvényesüljön a kisebbséggel szemben. " Különösen a községekben tartotta magát sokáig ez a megalkuvást nem ismerő szemlélet, amely a helyi „kiskirályok" kommunista párton belüli, egymás ellen vívott harcaiban, s a többi párttól való elszigetelődésében érhető tetten. Az okokat keresve idézzük ismét a jászapáti titkárt: „ Vidéki szervezeteink lényegesen különböznek az ipari gócpontok, főváros és környéki szervezetektől. Vidéken különösen a községekben és kisközségekben ritkán találunk munkásmozgalmi múlttal rendelkező embereket. Itt a politikai múlt Magyar Elet Párt- vagy Nyilas párttagságot jelent. Van ugyan egy egészen más eset, mikor egyesek 'üldöztetést szenvedtek az elvükért', [sic!] Ez nagyon szépen hangzik, a gyakorlat azonban azt mutatja, hogy miképpen nem lehet az embert 'lovaggá ütni' azonképpen nem lehet 'kommunistává' verni senkit, [sic!] Ez elég baj, mert az elvtársak - pedig jól tudjuk, itt falu szerte könnyen járt a csendőrostor ­sokan vannak, és azt hiszik, ők a legjobb kommunisták, az első időben magukhoz ragadták a vezetést és bizony nehéz volt őket sértődöttség nélkül félreállítani, ha kellett - és gyakran kellett. " l6 Központi szervezők Az MKP vezetését céljai elérésében gátolta a helyi kommunisták önállósága, a „népfrontos" központi vonaltól eltérő politizálás, ezért amint erre lehetősége nyílt, központi szervezők kiküldésével igyekezett helyes irányba terelni a helyi szervezetek működését. Hogy miért nem léptek a járási szervezetek ez ügyben azonnal, arra a jászberényi titkár jelentéséből derül fény: „A jászberényi szervezet, mint járási vezető, sajnos, még nem elég fejlett ilyen célra. Ezenkívül vidéken a kiküldöttnek központi megbízott mivolta olyan súlyt jelent, amit járási vagy egyéb helyi megbízott nem tud elérni. " ,7 A fővárosból vidékre érkező szervezők tehát nagy segítséget jelentettek, ám szerepüket semmi esetre sem szabad túlértékelni. Az egymást váltó Uo.: 35-40. lap. Az MKP Jászapáti-i Szervezetének adatgyűjteménye, 1945. május 8. Uo.: 44-46. lap. Az MKP Jászberény Városi Szervezetének jelentése az MKP Országos Szervezési Osztályára, 1945. május 10. 177

Next

/
Thumbnails
Contents