Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 20. (Szolnok, 2005)
TANULMÁNYOK - Zádorné Zsoldos Mária: A tuberkulózis elleni küzdelem Jász-Nagykun-Szolnok megyében / 89. o.
Az Újszászi Szanatórium 170 ággyal kezdte meg működését, melyet a szolnoki és Szolnok megyei betegek ápolására létesítettek. A Szolnoki TBC Betegbeutaló Központ számára 40 férőhelyet biztosítottak, ami azt jelentette, hogy ennyi beteg beutalására volt lehetősége, ez azonban kezdetben kevésnek bizonyult. 38 Az átadáskor a személyzet egy főorvosból és két segédorvosból állott, 1956-ban még egy adjunktus és egy alorvos segítette a betegek gyógyulását. Az intézet igazgatója dr. Koszorús József volt. 39 A fekvőhelyekből a Szolnok megyei betegek részére 1962-ben 120 ágy állt rendelkezésre, de 136 beteget ápoltak, a visszamaradt 50 ágy más megyék betegeinek volt fenntarva, de általában 40-42 megyén kívüli beteget tudtak ellátni. A szanatórium három betegosztállyal működött: /. emelet: 44 ágyas - Dr. Koszorús József vezetésével egy osztály 41 ágyas - Dr. Schepácz Gyula főorvos vezetésével //. emelet: 85 ággyal - Dr. Thaly Imre főorvos vezetésével A szanatórium jó műszerezettséggel ellátott volt, valamint olyan röntgenkészülékkel rendelkeztek, amely alkalmas rétegfelvételek készítésére, valamint bronchográfiai vizsgálatokat is el tudtak vele végezni. 40 Az 1960-as évek elejére a három főorvos mellett négy alorvos, 24 nővér és két vezető ápoló segítette a betegek gyógyulását. Az évek során a szanatórium ágylétszámát tekintve nem történt változás. 1966ban az első emeleti „A" osztály munkáját az igazgató főorvoson kívül egy szakképzett alorvos, kilencfős ápolószemélyzet segítette. Az első emeleti „B" osztály élén egy főorvos állt, ezen kívül még volt nyolc kisegítő személyzet. A második emeleten a vezető főorvos mellett, egy szakképesítéssel nem rendelkező orvos és tizenhét nővér és ápoló látta el a betegeket. 41 SZML Szolnok MTVB Eü. Oszt. ir. 8331-8 /1956. SZML Szolnok MTVB Eü. Oszt. ir. 36014/1963. SZML Szolnok MTVB Eü. Oszt. ir. 36032/1962. SZML Szolnok MTVB Pénzügyi Oszt. számnélküli ir./1967. 123